Nagyvilág

Washington kész együttműködni a tunéziai iszlamistákkal

Nem az a fontos, hogy minek hívják magukat, hanem az, hogy mit tesznek – jelentette ki Hillary Clinton.

Az Egyesült Államok kész együttműködni a tunéziai parlamenti választásokon győztes iszlamistákkal – közölte Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, hangsúlyozva, hogy “az iszlamisták nem mind egyformák”. Clinton egy demokráciavédő csoport előtt hétfőn Washingtonban mondott beszédében úgy vélte, az en-Nahdának meg kell győznie a tunéziai világi pártokat arról, hogy együttműködjenek vele. “Az Egyesült Államok együtt fog működni vele” – tette hozzá.

Az észak-afrikai arab országban október végén rendezett alkotmányozó nemzetgyűlési választásokon a mérsékelten iszlamista en-Nahda párt a szavazatok 41,47 százalékát nyerte el, és ezzel 90 képviselői helyhez jutott a 217 tagú parlamentben. Az en-Nahda azóta kormányalakítási tárgyalásokat kezdett más pártokkal.

Az amerikai külügyminiszter felsorolta azokat a kritériumokat, amelyeknek szerinte a demokráciát tiszteletben tartó minden pártnak meg kell felelnie: el kell utasítania az erőszakot, tiszteletben kell tartania a jogállamiság elveit és a szabadságjogokat, a nők és a kisebbségek jogait, el kell fogadnia a választási vereséget és nem szabad vallási viszályt szítania.

Az amerikai diplomácia irányítója emlékeztetett arra, hogy az en-Nahda ígéretet tett a vallásszabadság és a nők jogainak tiszteletben tartására. Úgy vélte, a világon számos vallási alapokon álló párt beleilleszkedik a demokratikus játékszabályok kereteibe. Clinton sértőnek, veszélyesnek és hamisnak nevezte azt az elképzelést, hogy a hitüket gyakorló muzulmánok demokráciában nem bontakoztathatnák ki képességeiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik