Nagyvilág

Ortega nyerte a nicaraguai elnökválasztást

Hivatalos végeredmény még nincs, de már biztos, hogy a hivatalban lévő államfő nyerte a vasárnapi nicaraguai elnökválasztást.

Daniel Ortega egykori marxista gerillavezér a szavazatok 62,65 százalékát kapta – közölte hétfő este a legfelső választási tanács (CSE), a voksok csaknem 85 százalékának összeszámlálása után. Előnye már behozhatatlan, így biztos, hogy marad az államfői székben.

Legerősebb vetélytársa, a voksok 30,96 százalékával a második helyen végzett Fabio Gadea nagyvállalkozó máris közölte, hogy nem fogadja el a voksolás eredményét. A sajtóhoz eljuttatott közleményében megállapította, hogy a CSE által közzétett eredmény “nem tükrözi az emberek akaratát”, azt meghamisították.

Az Európai Unió választási megfigyelői közölték, hogy kedden részletes jelentést hoznak nyilvánosságra. Az Amerikai Államok Szervezete (OAS) megfigyelőinek vezetője, Dante Caputo szerint nem történtek “komolyabb szabálytalanságok”, de sürgette a hatóságokat, hogy vizsgáljanak ki minden panaszt. Egy hazai választási megfigyelő csoport mintegy 600 beérkezett panaszról tett említést, továbbá tiltakozásokról számolt be, amelyeknél néhányan meg is sebesültek, és közel 30 embert vettek őrizetbe.

Ortega újraválasztásával először történik meg az 1979-es szandinista felkelés óta, hogy az elnök egymásután másodszor is mandátumot szerez. Az egykori felkelővezér, aki 1985 és 1990 között is elnök volt, harmadszor töltheti be az államfői tisztséget, amit az ország alkotmánya korábban nem tett lehetővé, de az államfő pártja által ellenőrzött legfelsőbb bíróság két éve eltörölte a jogi korlátokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik