Nagyvilág

Újra veszélyben a görög euró

A mielőbbi voksolásra akkor kerülhet sor, ha Athén és partnerei a korábban kidologzzák a mentőcsomag részleteit - közölte Harisz Kasztanidisz. Ma válságtanácskozás lesz.

“Akár már decemberben megtarthatjuk a népszavazást a mentőcsomagról, ha mielőbb sikerül kidolgozni a részleteket a nemzetközi partnerekkel” – jelentette be ma szerda reggel a görög belügyminiszter, Harisz Kasztanidisz.

Jelentős mértékben estek kedden az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek miután belpolitikai válság alakult ki Görögországban, mert a miniszterelnök hétfő este bejelentette, népszavazást tartana a görög mentőcsomag és adósságleírás kérdéseiben.


Papandreau, görög miniszterelnök.
Fotó: AFP

A népszavazás a görög kormányfő szerint meg fogja szilárdítni Görögország helyzetét az euróövezetben és a nemzetközi színtéren. Jeórjiosz Papandreu ezt Angela Merkel német kancellárnak mondta kettejük délelőtti telefonbeszélgetésén a görög miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint. Papandreu kormányfő az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőivel fog tárgyalni a görög népszavazás bejelentésével előállt helyzetről szerdán a dél-franciaországi Cannes-ban.

Közben kiderült, hogy Jeorjiósz Papandreu nem tájékoztatta Evangélosz Venizelosz görög pénzügyminisztert arról, hogy népszavazást jelent be az európai hitelmegállapodásról.Venizelosznak fogalma nem volt a miniszterelnök népszavazási tervéről – fűzte hozzá egy névtelenül nyilatkozó kormányforrás.

Antonisz Szamarasz ellenzéki vezér elutasította a referendumot szorgalmazó kormányfői indítványt, és előre hozott választások megtartását tartja szükségesnek.

Az Európai Unió állam- és kormányfői tanácsának elnöke és az Európai Bizottság elnöke bízik abban, hogy Görögország betartja az euróövezet és a nemzetközi közösség képviselővel kötött megállapodásokban szereplő vállalásait. Herman Van Rompuy és José Manuel Durao Barroso közleményben jelezte: a referendum megrendezésének szándékát tudomásul vették, de azt nem közölték, hogy helyeslik-e a lépést vagy nem.

Borulátóak Londonban

Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök (képünkön) előző este közölte, hogy referendumot ír ki a múlt heti EU-csúcson elfogadott megállapodásról, amely a görög adósság egy részének leírását, illetve az új hitelprogram részleteit tartalmazza.

A Commerzbank közgazdászai által kedden Londonban befektetőknek összeállított értékelés szerint reális az a kockázat, hogy a görög választók a népszavazáson elutasítják a mentőcsomagról kötött egyezséget, tekintettel arra, hogy a legfrissebb felmérések alapján a lakosság 60 százaléka ellenzi az EU-csúcson született megállapodást.

A ház elemzői szerint ebben az esetben “aligha lesz elkerülhető” a görög pénzügyi rendszer összeomlása, a görög bankokat valószínűleg államosítani kellene, korlátozni kellene a bankbetétekről kivehető pénz mennyiségét és meg kellene tiltani a külföldre irányuló euróátutalásokat.

A Commerzbank elemzőinek e forgatókönyve szerint ebben a helyzetben valószínűsíthető, hogy Görögország végül kilépne az euróövezetből.

A németek meglepődtek

Jóllehet Németország még nem kapott hivatalos értesítést a mentőcsomag és az adósságleírás kérdésében tartandó görögországi népszavazásról, az esetleges ilyen lépéseket belpolitikai kérdésnek tekinti a kormány – közölte a német pénzügyminisztérium kedden közleményben.

Hangsúlyozta, hogy az euróövezeti vezetők világos elvárásokat fogalmaztak meg az előző heti brüsszeli tanácskozás alkalmával. “Ennek alapján a második görög mentőcsomagot az év végéig véglegesíthetik. Mindannyian nagy intenzitással dolgozunk rajta” – fogalmaz közleményében a tárca.

Nem hivatalos források szerint német kormánykörökben erős az értetlenség, különös tekintettel a csúcson született egyhangú megállapodásokra, valamint arra, hogy Papandreu a közelmúltban tett berlini látogatásakor a szükséges reformok végrehajtását minden alternatíva nélküli esélynek nevezte, és a népszavazás lehetőségére egyetlen szóval sem utalt.

Veszélyes a görögök gesztusa a franciák szerint

Nicolas Sarkozy francia államfő is megdöbbenéssel fogadta a görög miniszterelnök bejelentését arról, hogy népszavazást rendeznek. A francia elnök hétfő estig azt hitte, hogy a görög államcsőd és a bankok feltőkésítésének kérdéseit rendezték. Azzal tisztában volt, hogy a euróövezeti mentőalap (EFSF) megerősítése még hátravan annak érdekében, hogy Olaszországot ne érje el a válság. Most viszont hirtelen minden kezdődik előröl – írta kedden honlapján a Le Monde című napilap.

Az Elysée-palota egyelőre nem adott ki közleményt, de a mértékadó liberális újság egy elnöki forrást idézve, azt írta: “A görögök gesztusa irracionális és az álláspontjuk veszélyes”. A Nemzetközi Valutalap 8 milliárd eurós támogatását még nem kapták meg, és mostantól nehéz elképzelni, hogy addig utalnának nekik, amíg a helyzet nem lesz egyértelmű. Addig pedig Görögország fizetésképtelenné válthat. Ettől tart a lap szerint Sarkozy egyik hétfő esti látogatója, akivel az elnök a görög bejelentést követően konzultált.

A francia államfő a nap folyamán telefonon egyeztet Angela Merkel német kancellárral, miközben a lap szerint “egy félelmetes forgatókönyv” kezd felrajzolódni: a problémáit megoldani képtelen Európa “gyámság” alá kerülhet a G20-ak csütörtöki és pénteki cannes-i csúcstalálkozója előtt.

Berlusconi: bizonytalanságot szül a bejelentés

Olaszországban, Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök úgy fogalmazott: “kétségen kívül áll”, hogy a görög bejelentés zavart okoz a tőkepiacokon. Az olasz kormányfő közleményében kiemelte: “a görög bejelentés váratlan volt és bizonytalanságot szül az előző heti euróövezeti csúcs után, illetve a cannes-i G20-as csúcs előestéjén”.

A finn kormány mindeközben olyan javaslat benyújtására készül, amely lehetővé tenné, hogy tagállamok elhagyják az euróövezetet – írta kedden a Talouselama hetilap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik