Nagyvilág

Kimentettek egy kéthetes csecsemőt a romok alól

A törökországi földrengés áldozatainak száma 432-re emelkedett - közölte a kormány válságstábjára hivatkozva a CNN-Türk tv-adó.

A természeti csapás következtében több mint 1300 ember sérült meg, az összedőlt épületek száma meghaladja a kétezret. Mentőosztagok kedden is folytatták a kutatást a romok alatt rekedt emberek után, de a hideg időjárás miatt óráról órára csökken a remény arra, hogy túlélőket találnak, bár a keddi napon is mentettek ki embereket a romok közül.


Fotó: AFP

Így a legerősebben sújtott Ercisben két nappal a természeti katasztrófa után a mentőalakulatoknak sikerült élve kiemelni egy két hete született csecsemőt, majd anyját és nagyanyját is kimentették. A kislány, Azra Karaduman csaknem 48 órán át volt a törmelékek foglya. Miután kiemelték, rögtön egy takaróba csavarták, és a többi kimentett üdvrivalgása közepette átadták a mentőknek – jelentette az NTV és a CNN-Türk.A kutató-mentő alakulatok ezután is erejüket megfeszítve folytatták a kutatást, mert az anya és a nagyanya is életjelt adott magáról. A családfő sorsáról nem tudni semmit.

Ercisben az egyik összedőlt lakóház romjai közül kimentettek egy 8 éves fiút, aki jelezte, hogy több hozzátartozója vár arra, hogy a segítségükre siessenek. Egy másik mentőcsapat pedig egy harmincas éveiben járó férfit szabadított ki egy betonhalmaz fogságából.

A keddre virradó éjszakát emberek ezrei töltötték Van és Ercis városokban a szabad ég alatt, illetve sátorban vagy autóban, mert nem mernek visszatérni veszélyessé vált otthonaikba.

Kedden egy 5,4-es erejű utórengést mértek, két nappal a pusztító 7,2-es magnitúdójú földmozgást követően a délkeleti Van tartományban. Az utórengés epicentrumát a Van és Ercis közötti Degirmenozunál regisztrálták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik