Nagyvilág

Tucatnyian mentek el az elütött kislány mellett

Kétszer ütöttek el egy kétéves kislányt egy kis kínai utcán, miközben tucatnyian mentek el a földön haldokló gyerek mellett.

Az előző hét csütörtökön történt, és egy biztonsági kamera felvételén megörökített eset hatalmas felháborodást okozott Kínában, és hétfő délutánra vezető hír volt a kínai közösségi oldalakon – jelentette a Shanghaiist. A Twitter kínai megfelelőjén több mint négy millióan osztották meg a horrorisztikus történetet, kínos kérdéseket téve fel a kínai társadalom állapotáról – közölte a CNN.

Az esetről készült felvételen látni lehet, ahogy a kétéves kislány a boltokkal szegélyezett kis utcán totyog, majd egy fehér kisteherautó fellöki, és az első kerekével áthajt rajta. A sofőr érzete az ütést, meg is állt, majd mégis újra a gázra lépett, és a hátsó kerékkel is átment a lányon. Közvetlenül a baleset után egy férfi ment el az úton vérző lány mellett, még le sem nézve rá, majd további két ember, mielőtt egy másik, lassan haladó kisteherautó is átment a lábain.

Az elkövetkező percekben több tucatnyian mentek el a földön haldokló kislány mellett. Voltak, akik még ki is kerülték, és mentek tovább, meggyorsítva lépteiket. Hét perc alatt 18 járókelő, biciklista és riksás hagyta, hogy a kétszer is elütött, erősen vérző gyermek ott haljon meg, ahol van. Még annyira sem voltak hajlandóak, hogy elhúzzák az út szélére, hogy legalább több autó nem menjen át rajta.

A lánynak végül egy 58 éves kukásnő segített, aki meglátva a őt azonnal félrehúzta az útból, és segítségért sietett. A kislányt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol sikerült stabilizálni az állapotát. Az orvosok szerint felépülésére nagyobb az esély, mint ahogy azt először gondolták.

A kínai rendőrség közben elfogta a lányt elgázoló két sofőrt.

Az esetről készült felvételt csak erős idegzetű olvasóink nézzék meg!.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik