Nagyvilág

Nem kell az Unió a szerbeknek?

7 százalékkal csökkent az utóbbi 3 hónapban az uniós csatlakozást támogatók aránya Szerbiában. 2000 óta nem volt ilyen mélyponton a számuk, mint most.

A legfrissebb felmérések szerint a megkérdezett szerbiai polgároknak csak a 46 százaléka támogatja az uniós csatlakozást, százból 37-en pedig kifejezetten ellenzik azt.

Bozidar Djelic, a szerb kormány integrációs ügyekért felelős alelnöke szerint az uniós lelkesedés azért hagyott alább, mert “az EU néhány tagállama támogatja a pristinai hatóságok egyoldalú lépéseit Észak-Koszovóban”. Djelic szerint a Pristinával folytatott dialógusban minden olyan lépés, amely meghátrálást jelent, “két területen üt vissza: az észak-koszovói szerbeken és a Szerbiában élő emberek európai eszményén”.

Djelic, a Blic című belgrádi lap szerdai számában megjelent nyilatkozata szerint azt mondta: számol azzal, hogy az elkövetkező hetekben tovább csökken az európaiság eszméje iránti támogatottság és leginkább az aggasztja a felmérésekben, hogy “gyorsan apad az EU-s csatlakozást illetően kínkeservesen létrehozott konszenzus támogatottsága”.

A Blic megszólaltatta Vesna Pusicot, aki a Horvátország uniós csatlakozását előkészítő tárgyalásokat felügyelő bizottság elnöke. Pusic szerint Horvátország hasonló tapasztalatokat élt át, és számolni kell azzal is, hogy ez a tendencia folytatódni fog, mert az embereken úrrá lehet egy olyan szociál-pszichológiai érzület is, amely szerint “ha mi nem kellünk nekik, nekünk sem kellenek ők”.

Horvátország már az unión belül érezheti magát, hisz túl van a csatlakozási tárgyalásokon és a belépési szerződés aláírására is megtörténik még az idén. Belgrád viszont október 12-én kap választ Brüsszeltől arra, hogyan értékelik az uniós országok Szerbia felkészültségét a csatlakozási tárgyalások megkezdésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik