Nagyvilág

Harcol a szíriai szabadsereg

A szíriai kormányerők támadást indítottak az ellenzékhez átállt dezertőrök serege ellen a török határ közelében.

A szíriai hadsereg alakulatai lerohantak több falut csütörtökön az ország északnyugati részén, nem messze a szíriai-török határtól – közölték emberjogi aktivisták. A katonai műveletek Dzsabal-az-Závíja térségére összpontosulnak, ahol a szíriai hadseregből megszökött katonák aktívak és csatlakoztak a kormányellenes tüntetőkhöz.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű, londoni székhelyű szervezet úgy értesült, hogy a reguláris erők a szíriai szabad hadsereg név alatt egyesült dezertőrökkel csaptak össze, és a harcokban hét katona és öt dezertőr, illetve civil életét vesztette. Közben a biztonsági erők házkutatásokat tartottak Szíria keleti részén, Deir-ez-Zór térségében és Abu Kamál városban, és őrizetbe vettek 29 embert.

A dél-szíriai Deraa kormányzóságban pedig 15 ezren gyűltek össze egy 17 éves fiú temetésén, amely tüntetéssé alakult át. A tömeg a rendszer megdöntésére felszólító jelszavakat skandált, valamint a Szíriát elítélő BT-határozat elfogadását megakadályozó orosz és kínai vétót kárhoztatta.

A szíriai demokráciapárti aktivisták péntekre újabb megmozdulást szerveznek, “A Szíriai Nemzeti Tanács a képviselőnk, az enyém, a tied és minden szíriaié” jelszóval. Rijád Türk, az ellenzék egyik legismertebb alakja a támogatásáról biztosította az Isztambulban vasárnap megalakított tanácsot, és leszögezte: nem tesznek engedményeket, és Bassár el-Aszad elnök hatalomból való távozása nem lehet tárgyalások témája.

Az ENSZ legfrissebb statisztikája szerint több mint 2900 embert öltek meg Szíriában a zavargásokban a kormányellenes tüntetések kirobbanása óta eltelt hét hónap alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik