Nagyvilág

Kávézott, laptopján matatott és jegyzetelt vezetés közben

A vezetés helyett mással foglalkozó autósok lebuktatását célzó hadjáratot tartottak Angliában.

A dél-angliai Hampshire megye rendőrei egy jelöletlen kamionnal vegyültek el az autósai között két autópályán, hogy észrevétlenül lefilmezhessék a vezetés mellett, vagy ahelyett mással foglalkozó vezetőket – írta a The Independent. A leginkább figyelemreméltó eredményt egy olyan autós mutatta, aki vezetés közben a laptopján babrált, gondosan jegyzetelte egy rádiós feladvány megoldásait és mindeközben kávét szürcsölgetett, de volt olyan is, aki egy körtét evett, késsel vagdosva a szeleteket.

Az ötnapos akció alatt 84 járművet állítottak meg, és 65 ember ellen tettek feljelentést. A hatóságok remélik, hogy a kezdeményezésük egyértelmű üzenettel szolgált az autósok számára.

Mint elmondták: a vezetés közbeni mobiltelefonálásért 60 font (18 ezer forint) pénzbüntetésre és három pont levonásra, az ilyenkor, vagy egyéb figyelemelterelő tevékenység során okozott halálos kimenetelű baleset miatt pedig 14 év börtönre számíthatnak a sofőrök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik