Nagyvilág

Diplomatákkal érintkezett a szökevény amerikai gépeltérítő

Szabadon, saját nevét használva élt Afrikában a negyvenévnyi bujkálás után elfogott amerikai bűnöző, akit a helyi nagykövetségen is ismertek.

A héten Portugáliában elfogott George Wright szabadon, még álnevet sem használva élt Bissau-Guineában – vallotta be a nyugat-afrikai ország egykori amerikai nagykövete. John Blacken, aki 1986 és 1989 között dolgozott nagykövetként az afrikai országban elmondta: elképedt, amikor megtudta, hogy elfogták az egyik legkeresettebb amerikai bűnözőnek számító Wrightot, akit 1970-ben szökött meg amerikai börtönéből.

Az egykori nagykövet elmondása szerint kiküldetése idején ő is és beosztottai is ismerték Wrightot, de fogalmuk sem volt róla, hogy körözött bűnözővel állnak szemben. Azt nem tudta megmondani, hogy mit dolgozott, de arra emlékezett, hogy portugál felesége – aki portugál-angol tolmács volt – fordításokat vállalt a követség megbízásából.

“Senkinek eszébe se jutott, hogy Wright egy gyilkos. Olyan volt, mint egy közönséges halandó, és egyáltalán nem voltak szélsőséges megnyilvánulásai” – mondta a nagykövet. Blacken ugyanakkor furcsának nevezte, hogy az illetékes amerikai hatóságoknak nem sikerült nyomára bukkanniuk az afrikai országban.

George Wright 1962-ben New Jersey-ben kirabolt és megölt egy ismert háborús veteránt, amiért 30 év börtönt kapott. Nyolc évre rá többedmagával megszökött a fegyintézetből, két évvel később pedig papnak öltözve, társaival együtt eltérített egy belföldi járatot, amelyet Algériába irányított. Onnantól kezdve a szökevény hollétét homály fedte: negyvenegy éven át bujkált, s mint kiderül Blacken nyilatkozatában, eleinte különösebben kilétét sem titkolta.

A bűnözőt hétfőn fogták el Lisszabon elővárosában, ahol viszont álnéven élt. Akik ismerték, azt mondták róla, hogy kedves ember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik