Nagyvilág

Megkorbácsolják, mert autót vezetett

Tíz korbácsütésre ítéltek egy szaúd-arábiai nőt autóvezetés miatt, azután, hogy az ország uralkodója szélesebb jogköröket ígért a nőknek.

A harmincas éveiben járó Saima Dzsasztaina bűne az volt, hogy engedély nélkül vezetett az ultrakonzervatív muzulmán országban, ahol régóta fennáll a hagyományokból eredő autóvezetési tilalom a nők számára. Az ilyen ügyeket általában azzal szokták lezárni, hogy az érintett írásban megfogadja, hogy a jövőben nem ül volán mögé.

Az Országos Emberjogi Társaság nevű kormányzati szervezet egyik prominens nőtagja szerint a mostani ítélet a király vasárnapi bejelentésének megtorlása az ország keményvonalas vallási vezetői részéről, akik a bíróságot és a rendőrséget is ellenőrzésük alatt tartják. Abdalláh király vasárnap bejelentette, hogy nők is szavazthatnak és indulhatnak a négy év múlva esedékes önkormányzati választásokon.

A szaúdi nők júniusban kampányt indítottak a világon egyedülállónak számító korlátozás feloldására, és azóta egyre több hölgy dacol a tilalommal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik