Nagyvilág

Iszlám központ nyílt az ikertornyok közelében

Az iszlám kulturális központ csupán két háztömbnyire található a 9/11-es terrorcselekményekben romba dõlt New York-i ikertornyoktól.

Helyi idõ szerint szerda este, a Béke Világnapján tartották az iszlám központ hivatalos avatóünnepségét. Az 51 Park Place alatt található kulturális intézményben (amely a cím alapján a Park51 nevet kapta) már 2 éve iszlám imaház mûködik, pár éven belül pedig óvodával, sport- és kiállítótermekkel, illetve koncerttermekkel bõvül majd a létesítmény.

Parázs viták

Az elmúlt években heves tiltakozásokat váltott ki az iszlám központ építésének a terve, hiszen a beruházást éppen a terroristák által lerombolt ikertornyok közelében tervezték. Az épületkomplexum létesítésének az ellenzõi azzal érveltek, hogy nincs helye a központnak annak a helyszínnek a közelében, ahol iszlám szélsõségesek terrortámadásokat hajtottak végre. Ezzel ugyanis megsértik az áldozatok emlékét – hangoztatták a tüntetõk.

A beruházást azonban Barack Obama és Michael Bloomberg New York-i polgármester is támogatta. Az iszlám központ létesítése mellett érvelõk szerint a kulturális létesítmény segíteni fog megváltoztatni azokat a negatív sztereotípiákat, amelyek az iszlámmal kapcsolatban terjedtek el 9/11 után.

Hibázott az ötletgazda

Serif El-Gamal

Serif El-Gamal

“Hihetetlen hibákat követtünk el” – összegezte a projekt véghezvitelét Serif El-Gamal, ingatlanfejlesztõ az AP hírügynökségnek adott interjúban (lsd. videó). “Mivel nem számoltunk a 9/11-es merényletben elhunytak hozzátartozóival, családjaival. Nem fogtuk fel, hogy milyen felelõsségünk van, hogy velük is folyamatosan konzultáljunk a terveinkrõl” – emlékezik vissza a muszlim vallású üzletember a beruházás problémás sarokpontjaira. El-Gamal bízik abban, hogy a Park51 összehozza a különbözõ vallású embereket.


Félelmei ellenére az avatóünnepség végül tiltakozások nélkül zárult, s mintegy 150-en érkeztek a központ megnyitójára. Koncertek (egy zenekar hagyományos közel-keleti hangszereken játszott) és fotókiállítás (több 160 nemzetiségû, de jelenleg New Yorkban élõ gyermekekrõl készített fényképét mutatták be) várta õket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik