Nagyvilág

Az oroszoknak sem kell Kun Béla

Egykor Dmitrij Medvegyev államelnök lakott a Kun Béla utcában Szentpéterváron. Megváltoztatnák az utca nevét.

Szentpéterváron vita tört ki az elsősorban Dmitrij Medvegyev egykori lakhelyeként ismert Kun Béla utca átnevezéséről: az aktivisták azt követelik, hogy a “véres kezű hóhér” neve tűnjön el a város térképéről, s javasolják, hogy az utca új neve Mezsdunarodnaja, vagyis Nemzetközi legyen, így neveznék az ott épülő metróállomást is.

A Frunze kerület polgármestere a Twitteren jelezte, hogy a városi hatóságok nem tervezik az utca átnevezését, és ezzel heves tiltakozást váltott ki.

Egy gyors közvéleménykutatásból kiderült, hogy Kun Béláról szinte senki nem tudja, hogy ki volt. Emellett többen javasolták, hogy kérdezzék meg a panelházakkal beépített utca leghíresebb szülöttét, az orosz államfőt. (Medvegyev egyébként a 305. számú általános iskolába járt, amely a Budapest utcában van.)

A Kun Béla utca átnevezését egy helytörténeti közösség és több orosz ortodox hazafias szervezet már régen követeli. Szerint – és egyes történeti források szerint is – Kun Béla tömeges kivégzések egyik fő szervezője és résztvevője volt: az áldozatok Vrangel tábornok fehérekből álló hadseregének foglyul ejtett katonái voltak. A leszámolásra 1920 után került sor (az 1919-es Tanácsköztársaság bukása után előbb Bécsbe, majd Szovjet-Ororszországba ment, ahol tovább szolgálta a bolsevik hatalmat).

Egy orosz hírügynökség, a Russzkaja Linyija (Orosz Vonal) már be is számolt a Kun Béla utca átnevezéséről: információik szeirnt ez következik egy levélből, amelyet a Vozvrascsenyije (Visszatérés) alapítvány kapott az átnevezést követelő felhívására a városi parlament illetékes bizottságától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik