Nagyvilág

Gépfegyveres kommandó támadt egy pénzszállító cég központjára

A franciaországi Orlyban található székhely elleni támadásban egy ember meghalt, ketten megsebesültek.

A nagyjából tíz főből álló, kalasnyikovokkal felszerelt kommandó reggel 6 órakor hatolt be a Temis pénzszállító cég központjába, amelynek páncélozott bejáratát berobbantották. A rendőrnek öltözött fegyveresek a támadás előtt égő gépkocsikkal barikádozták el a központhoz vezető utakat, hogy késleltessék a rendőrség kiérkezését.

A rendőrök ennek ellenére gyorsan a helyszínen voltak, és menekülésre késztették a támadókat, akik közben rálőttek a rendőrökre és egy járókelőt túszul ejtettek, akit egy hat kilométerrel távolabbi kisvárosban engedtek szabadon. A támadókat nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a rablóknak mennyi pénzt sikerült elrabolniuk. Az LCI hírtelevízió azt közölte: a fegyveresek zsákmány nélkül menekültek el.

A támadásban egy pénzszállító halt meg, aki a páncélozott bejárat berobbanásakor vesztette életét. Két másik alkalmazott pedig a behatolókkal folytatott tűzharcban sebesült meg. Őket kórházban ápolják.

A francia médiában megkérdezett szakértők szerint a pénzszállító cégek központjának megtámadása nagyon ritka, mert jelentős logisztikát igényel, ugyanakkor technikailag sokkal könnyebb, mint egy mozgásban lévő pénzszállító autóé. A páncélozott bejárat berobbantása, az utcai lövöldözés és a túszejtés arra utal, hogy “tapasztalt és felkészült” támadókról van szó – hangsúlyozta egy rendőrségi forrás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik