Nagyvilág

DSK: Párizsban tanú volt

Tanúként hallgatta ki - saját kérésére - Dominique Strauss-Kahnt, az IMF volt vezérigazgatóját hétfõn a párizsi rendõrség.

A volt IMF-vezért Tristane Banon újságíró júliusban jelentette fel azzal a váddal, hogy 2003-ban meg akarta õt erõszakolni. Az Egyesült Államokban akkor már folyt az a nyomozás, amelyet májusban indítottak Strauss-Kahn ellen, mert egy szobalány azzal vádolta, hogy orális szexre kényszerítette és meg akarta erõszakolni a New York-i Sofitel szállodában. Az illetékes amerikai ügyész kérésére azonban a bíróság augusztus 23-án ejtette a vádakat, Strauss-Kahn pedig szeptember 4-én hazatért Párizsba.

A franciaországi ügyben a rendõrség már több olyan közéleti személyt kihallgatott – egyebek mellett François Hollande-ot, a szocialisták korábbi vezetõjét – akiknek Banon saját állítása szerint 2003-ban azonnal elmondta, hogy mi történt közte és Strauss-Kahn között.

A volt IMF-vezér ügyvédjei azt közölték: a politikus maga kérte mielõbbi kihallgatását, amely egyébként várható volt a nyomozás lezárása elõtt. Strauss-Kahn tagad minden vádat, és már korábban feljelentést tett Banon ellen rágalmazás címén.

Banon azt állítja, hogy Strauss-Kahn egy interjú alkalmával erõszakoskodott vele egy üres párizsi lakásban. Amennyiben az ügyészség szexuális zaklatásnak minõsíti az esetet, nem indulhat eljárás, miután az elévülési idõ Franciaországban három év. Az erõszak kísérletének esetében viszont az elévülési idõ tíz év, amely Tristane Banon panaszát illetõen 2013 januárjában jár le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik