10 évvel a szeptember 11-i terrortámadások után az utóbbi egy évtized konklúziói nagyjából egy irányba mutatnak. A fundamentalista iszlamisták által elkövetett támadások számaránya csökkent, helyszínük koncentrálódott, mára pedig az ilyen típusú merényletek túlnyomó részén Irak, Afganisztán és Pakisztán osztozik.
Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban tulajdonképpen a londoni terrortámadások óta nem sikerült stratégiai fontosságú akciót kivitelezni. Bár sor került több támadásra is, ezek közül csak nagyon kevés járt halálos áldozatokkal (pl. amerikai katonák lemészárlása a Fort Hood erõdben, ahol 2 civil és 9 katona halt meg) és azok sem számítottak átütõ stratégiai sikernek az al-Kaida számára. Számtalan támadást pedig sikeresen megakadályoztak az európai és amerikai hatóságok. A világ biztonságosabbá vált, a fenyegetés azonban nem megszûnt, csak átalakulóban van, hangzott el a konklúzió a Közép-Európai Egyetem által a 9/11-es támadások tízedik évfordulója alkalmából az ICDT által szervezett konferencián.
Az al-Kaida a kispadra került
„A támadások után egész Manhattanben égett gumi szag terjengett. A hatalmas dugóban a kocsiban ülõk arcán hitetlenség, bizonytalanság, félelem tükrözõdött. Késõbb hatalmas sorokat láttam a rögtönzött véradó bázisok elõtt a sebesültek számára, de nem igazán látták hasznát. Nem voltak sebesültek, csak halottak…” – idézte fel saját élményeit az események alatt Magyarország ENSZ-nagyköveteként New Yorkban tevékenykedõ Erdõs André.
Az elmúlt idõszakban sikerült az al-Kaidát feldarabolni és hiteltelenné tenni, ennek a bizonyítéka az is, hogy a szervezet teljesen kimaradt az arab világban végbemenõ jelentõs változásokból – mondta Eleni Tsakopoulos Kounalakis az Egyesült Államok budapesti nagykövete. A nagykövetasszony az arab tavasz feltétlen sikerének könyvelte el azt is, hogy megszûnt az a tévhit, hogy szociális és politikai változások kizárólag erõszak segítségével érhetõek el. Bár ez szépen hangzott, de azért ha körbenézünk ma a MANE (Maghreb országok és a Middle East-Közel-Kelet) környékén, akkor a békés rezsimváltások valahogy elbújnak a szemünk elõl (Líbiában pedig mintha amerikai vadászgépek bombáznák a mai napig a Kadhafihoz hû utóvédeket). Mindenesetre a nagykövetasszony többször hangsúlyozta, hogy kizárólag a demokratikus értékek terjedésével lehetséges az erõszakos szélsõségesség felszámolása.
A terroristák számára az épületek lerombolása, a minél több áldozattal járó és minél szimbolikusabb üzenetet hordozó, minél nagyobb médianyilvánossághoz jutó támadásokon kívül egy másodlagos, hosszabbtávú eredmény is szerepel a tervek között. Ez pedig a pszichológiai hadviselés, a félelemkeltés, a félelmen keresztül pedig a defenzív magatartás kialakítása. Ezt képviselheti a túlzásba vitt óvatosság, a bezárkózás és adott esetben a követelések végrehajtása. „Nem teszünk engedményeket terroristáknak, meg kell vívnunk ezt a háborút!” – mondta Martonyi János, beszédében ezekre a következményekre utalva. A külügyminiszter hozzátette, forradalmi tapasztalatainkat bármikor szívesen megosztjuk az arab tavasz résztvevõivel, hiszen 56-ban is napok alatt sikerült a fegyveres csoportok szétszabdaltságából egy egységes Nemzetõrséget létrehozni.
Nem vész el, csak átalakul
Az al-Kaida legfontosabb célkitûzéseiben megbukott. Az iszlám kalifátus létrehozásának elmaradása ebbõl a szempontból marginális kudarc. Ennél sokkal fontosabb fejlemény, hogy az iszlám világ, a muzulmán emberek nem voltak hajlandóak eljátszani a szervezet által rájuk kiosztott szerepet. Az arab tavasz során szinte semmiféle szerephez nem jutott, a történelmi átalakulásokat a szervezet a pályán kívülrõl figyelte csupán, miközben a cégvezetést következetesen tizedelték a robotrepülõgépek támadásai Pakisztánban. Korai lenne azonban az al-Kaida elleni háború végérõl és gyõzelemrõl beszélni, mondta William Rosenau professzor a Georgetown-i Egyetem biztonságpolitikai oktatója a konferencián. Hozzátette, a szélsõjobboldal erõsödését észlelik az Egyesült Államokban (nemzetiszocialisták, keresztény fundamentalisták, a Klu-Klux Klán, szeparatista milicisták) és Európában is, az ilyen motivációjú terrorcselekmények indikátora, az oslói mészárlás pedig csupán két hónapja történt.
„Oslóban azt hittük biztonságban vagyunk, ehhez képest mi adtuk a világnak a modern kor legnagyobb tömeggyilkosát, aki látszólag teljesen egyedül végzett majdnem 100 emberrel” – mondta el a konferencián a volt norvég külügyminiszter Janne Haaland-Matlary, aki politikai karrierjét követõen jelenleg nemzetközi politikát tanít az Oslói Egyetemen. A professzorasszony szerint a legújabb fenyegetést éppen a Breivikhez hasonló magányos farkasok jelentik, akik nagyon könnyen tevékenykednek a radar alatt, hiszen az elmúlt években meghiúsított támadásokat szervezõ sejteket legtöbbször éppen az egymás közötti kommunikáció buktatta le. A volt norvég külügyminiszter ezért a terror-elhárítás legfõbb eszközének a hírszerzést nevezte, valamint azt, hogy meg a terroristáknak szembesülnie kelljen azzal, hogy még ha akcióik gyakorlati értelemben sikeresek is, nem érik el a céljukat, a nyugati társadalmak átalakítását.
