Nagyvilág

Kadhafi szülővárosa még mindig veszélyes

A lázadók satuba fogták a líbiai vezető utolsó bástyáját, de azt továbbra sem tudni, hol bujkál a diktátor.

A líbiai vezető holléte továbbra sem ismert, elképzelhető, hogy még a fővárosban, Tripoliban rejtőzködik, amely a múlt héten került a lázadók kezére.

A NATO harci gépei vasárnap immár harmadszor mértek légicsapásokat a Földközi-tenger partján, Tripolitól 450 kilométerre keletre fekvő Szirtre.

A szárazföldön pedig a keleti Bengázi és a nyugati Miszráta felől érkező lázadó erők satuba fogták Kadhafi utolsó bástyáját, amelyet a líbiai vezető 1969-es hatalomra jutása után álmos halászfaluból százezres nagyvárossá, hatalmi központtá fejlesztett. Kadhafinak továbbra is vannak támogatói Szirtben, így akár oda vonult vissza, akár nem, a város elfoglalása stratégiai szempontból és jelképereje miatt is fontos fegyvertény lenne a lázadóknak győzelmük megszilárdításához.

A lázadók egyik parancsnoka közölte, hogy kelet felől száz kilométernél kisebb távolságra közelítették meg Szirtet, s nyugat felől is közelítenek hozzá.

Tripolitól keletre, a tengerparton kiépített autópályán harckocsiszállító járművek vittek szovjet gyártmányú T-55-ös harckocsikat Szirt felé. A felkelők egy elhagyott zliteni támaszponton zsákmányolták a tankokat.

A lázadók egyik szóvivője mindazonáltal közölte, hogy szándékosan lassan haladnak előre, szeretnének időt adni a tárgyalásoknak, a Szirtben élőknek arra, hogy meggyőzzék a helyi Kadhafi-híveket a város feladásának szükségességéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik