Nagyvilág

Beperli a cseh elnöki hivatal a cseh külügyminisztert

A cseh elnöki hivatal helyettes vezetője azért fogja perelni a minisztert, mert az „államfő lakájának” nevezte.

Petr Hájek szerint az, hogy Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter “poskok”, azaz lakáj néven emlegette őt, az “államfő megsértésének” minősül, és ezért jogi lépéseket helyez kilátásba.

A cseh külügyminiszter a Tyden című cseh hetilapnak nyilatkozva nevezte lakájnak a hivatalnokot, azzal összefüggésben, hogy Hájek “elfajzott polgároknak” minősítette a prágai melegfelvonulás résztvevőit, és ettől a kijelentésétől Václav Klaus államfő nem volt hajlandó elhatárolódni. “Igen, lakája, Hájek, az ő (Klaus) nevében mondta ezt. Erre Klausnak megvannak az emberei. Ez a populizmus jele” – szögezte le az interjúban a külügyi tárca vezetője.

Schwarzenberg a hivatalnok bejelentésére válaszul annyit mondott, hogy amikor Václav Havel államfő hivatalvezetőjeként dolgozott, ő megtiszteltetésnek vette, ha az elnök “lakájának” nevezték. “Sajnálom, hogy ez mostanra megváltozott” – tette hozzá.

Az elnöki hivatal helyettes vezetője azt állította, hogy Schwarzenbergnél “napi rutinnak” számítanak a “sértegetések és a közönséges nyilatkozatok”, és saját maga miatt nem is reagálna szavaira. Ebben az esetben azonban az államfő durva megsértéséről van szó, épp ezért “jogi eszközökkel” fogja megvédeni magát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik