Nagyvilág

A világ már a Kadhafi utáni Líbiára készül

Eljött az ideje az új Líbia megteremtésének, és az átmenetnek békésnek kell lennie – jelentette ki a NATO főtitkára.

Miközben Tripoliban a Moammer Kadhafi ellen harcoló erők a még meglévő ellenállási gócok felszámolására törekedtek, Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár kijelentette: Kadhafi rezsimje összeomlóban van, és Líbiának „most új kezdetre nyílik esélye”. Az atlanti szövetség vezetője felelősségteljes magatartásra szólította fel az ellenzéki erőket, és közölte: az átmenetnek békésen kell eljönnie.

A főtitkár közölte, hogy a NATO kész együttműködni a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanáccsal, amely nagy felelősséget visel a helyzet alakulásáért: biztosítania kell, hogy az átmenet “sima és befogadó jellegű legyen”, hogy az ország megőrizze egységét, valamint hogy “a jövőt a megbékélésre és az emberi jogok tiszteletben tartására alapozzák”.

Szintén folyik a felkészülés a Kadhafi-rezsim összeomlása utáni helyzetre a NATO mellett a másik brüsszeli székhelyű integrációs szervezetben, az Európai Unióban. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője, Michael Mann hétfő délelőtt elmondta, hogy az uniónak számos forgatókönyve van a “Kadhafi utáni” helyzetben követendő magatartásra.

Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Kadhafi haladéktalan lemondását követelte a további vérontás elkerülése érdekében, és felszólította az Átmeneti Nemzeti Tanácsot és az ellenzéki erőket, hogy biztosítsák a polgári lakosság védelmét, tartsák maradéktalanul tiszteletben az emberi jogokat. A lázadóknak felelősségteljes magatartást kell tanúsítaniuk az ország békéje és stabilitása érdekében – jelentette ki Ashton.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik