Nagyvilág

Újabb autógyújtogatások Berlinben

Tovább tart az autógyújtogatási hullám Berlinben, ahol a héten minden este tucatnyi autó égett ki.

Ismeretlen tettesek péntekre virradó éjjel 11 személygépkocsit gyújtottak fel a német főváros különböző kerületeiben. A gyújtogatók ezúttal szinte válogatás nélkül garázdálkodtak, mivel luxusautók mellett egy roncstelepen lévő gépkocsikat sem kíméltek. A mostani esetekkel együtt már több mint hatvan autót gyújtottak fel a héten a német fővárosban.

Mindez nagy fejtörést okoz a hatóságoknak. A rendőrség egyelőre egy tapodtat sem jutott előre a rejtélyes gyújtogatások felderítésében, ugyanakkor mind élesebb a vita arról, vajon politikai indíttatású bűncselekményekről avagy “londoni mintájú” randalírozókról van-e szó.

Egyes feltevések szerint az elmúlt napokban elsősorban az előkelőbbnek tartott körzeteket sújtó gyújtogatási hullám mögött a “kapitalista rendszer” ellen tiltakozó szélsőbaloldali csoportok állnak. Más vélemények szerint a történteket nem szabad kizárólag a szélsőbaloldalnak tulajdonítani. Több szakértő úgy véli, hogy olyan gyújtogatókról van szó, akik “csupán” párizsi, de elsősorban londoni randalírozó társaikat kívánják utánozni.

Az elmúlt négy éjszaka összesen több mint 60 személygépkocsi vált a lángok martalékává, a gyújtogatók a lépcsőházakban, valamint épületek előtt elhelyezett gyermekkocsikat sem kímélték. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz, egyelőre azonban minden eredmény nélkül.

A különös bűnügy mindinkább kampánytémává válik a szeptember 18-i helyi törvényhozási választások előtt. Az ellenzék pártjai – élükön a kereszténydemokratákkal – pénteken ismét azzal vádolták Klaus Wowereit kormányzó polgármestert és a baloldali városvezetést, hogy nem veszi komolyan a történteket. A polgármesternek ezúttal is felrótták, hogy az elmúlt években takarékossági okokból jelentősen meggyengítette a rendőrséget.

Wowereit elismerte, hogy a gyújtogatások felderítésében egyelőre nem jutottak előre. Nyilatkozatában a polgármester újból a lakosság segítségét kérte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik