Nagyvilág

Vége a farkasvadászatnak

Felfüggesztik egy évre a farkasvadászatot Svédországban. Az Európai Unió még januárban eljárást is indított az ország ellen, mivel európai jog szerint a farkas védett állatnak számít.

Eltörölték azt a rendelkezést, amely engedélyezte az állatok vadászatát annak érdekében, hogy a Svédországban élő farkasok számát 210 egyedben maximalizálják.

A környezetvédelmi minisztérium viszont kibővítette a “problémás” állatok kilövésére vonatkozó engedélyt. A tárcánál jelenleg úgy tervezik, hogy jövőre ismét engedélyt adnak meghatározott számú farkas kilövésére.

A skandináv ország parlamentje – 1964 óta először – 2009-ben döntött a vadászat újraengedélyezése mellett. Ennek oka az volt, hogy az utóbbi évtizedekben a vidéki területeken elszaporodtak a farkasok, és egyre nagyobb veszélyt jelentettek a juhokra és a rénszarvasokra.

A beltenyészettől sújtott állomány genetikai feljavítása érdekében új farkasokat is telepítenek be az országba, Finnországból és Oroszországból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik