Nagyvilág

Plüssmackóval erőszakolta meg áldozatát egy katona

Felfüggesztették a katonai szolgálat alól azt a brit férfit, aki órákon át fogva tartott és erőszakolt egy nőt a németországi Paderborn városában.

Amikor a férjétől elhidegült katonafeleség lakásába invitálta a kenyai származású Robert Kariukit és barátját egy tavaly júliusi estén, még nem sejtette milyen megpróbáltatások várnak rá – írja a Daily Mail. A brit hadsereg műszaki hadtesténél szolgáló Kariuki ugyanis feldühödve azon, hogy a nő a másik katonát választotta és az éjszakát is vele töltötte reggel megvárta, amíg bajtársa elhagyja a lakást, majd egy plüssmackóval tömte be áldozata száját és órákon keresztül erőszakoskodott vele.

A 35 éves katona hétszer megerőszakolta, majd orális szexre kényszerítette áldozatát. Tettét súlyosbítja, hogy nem védekezett, sőt, megfenyegette a nőt, hogy megöli, ha elmondja valakinek a történteket. A bíró, aki első fokon elítélte Kariukit mélyen megalázó és aljas tettnek minősítette az erőszakot.

Kariukira szolgálatainak elismeréseként kinevezés is várhatott volna, tetteinek következményeként azonban az elkövetkezendő 10 évet egy börtön rácsai mögött töltheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik