Nagyvilág

Rendkívüli parlamenti ülés a brit zavargások miatt

A több brit városra is átterjedt zavargások miatt rendkívüli ülést tart a brit parlament. London utcáira vidékről hívnak erősítést.

A zavargások miatt nyári szabadságát félbeszakító David Cameron brit kormányfő bejelentette, hogy csütörtökön rendkívüli ülést tart a brit parlament, a Londonban, majd több nagyvárosban kitört rendbontások miatt. A miniszterelnök kedd reggel a belügyminiszterrel és rendőrségi vezetőkkel egyeztetett, és bejelentette, hogy kedd estére 16 ezer rendőrt vezényelnek London utcáira, vidékről érkezett rendőrökkel erősítve meg a főváros rendfenntartó erőit.

“Érezni fogják a törvény erejét” – üzente Cameron a randalírozóknak, hozzátéve: “nemcsak mások életét teszik tönkre, nemcsak a közösségüket, hanem a saját életüket is”. Kijelentette: ha elég idősek ahhoz, hogy ilyen bűncselekményeket kövessenek el, akkor ahhoz is elég idősek, hogy vállalják az ezért járó büntetést. A kormányfő elmondta: az elmúlt napokban több mint 450 embert vettek őrizetbe a történtek miatt, de ezt még további letartóztatások követik majd.

Ed Miliband, a Munkáspárt vezetője közölte: kedd reggel beszélt a kormányfővel, és egyetértettek abban, hogy lépéseket kell tenniük a rend helyreállítására. A politikus azt mondta, ellátogat a zavargások helyszínére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik