Nagyvilág

Kártérítést kér a szobalány DSK-tól

Kártérítési keresetet nyújtott be Dominique Strauss-Kahn (DSK) ellen az a New York-i szobalány, aki nemi erőszakkal vádolja az IMF volt vezérigazgatóját.


Naffissatou
Diallo egy bronxi bíróságon nyújtotta be keresetét Strauss-Kahn ellen. A
bírósági beadvány szerint Strauss-Kahn május 14-én a New Yorki-i
Sofitel szállodában “szándékosan, brutális és erőszakos módon
szexuálisan bántalmazta”, és ezzel “megalázta, lealacsonyította,
megsértette, és megfosztotta női méltóságától” Diallót.

A polgári peres eljárás keretében benyújtott kereset nem nevezi meg a követelt kárösszeget.

A
62 éves Strauss-Kahnt május 14-én vették őrizetbe a New York-i John F.
Kennedy repülőtéren, miután Diallo, a Sofitel szálloda szobalánya – egy
32 éves guineai bevándorló – azt állította, hogy nemi erőszakot kísérelt
meg ellene. A DNS-nyomok alapján a rendőrség megállapította, hogy
valóban történt nemi aktus a szobában. Strauss-Kahn védői szerint a nő
beleegyezett a közösülésbe.

DSK ellen büntetőjogi eljárás indult
egy manhattani bíróságon, de vádemelésig még nem jutott el a dolog,
részben mert kétségek merültek fel a sértett szavahihetőségével
kapcsolatosan.

Az ügyben a következő bírósági meghallgatást többszöri halasztás után augusztus 23-ra tűzték ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik