Nagyvilág

Bíróság elé kerülhet Rumsfeld

Beperelte Donald Rumsfeld volt amerikai védelmi minisztert két férfi, aki az amerikai hadseregnek dolgozott. Azt állítják, hogy kínozták őket kihallgatásuk közben.

Nem élvez mentességet Donald Rumsfeld, így bíróság elé citálható a volt védelmi miniszter – így döntött az egyik amerikai fellebbviteli bíróság. Két, egykor az amerikai hadseregnek dolgozó férfi perelte be Rumsfeldet, arra hivatkozva, hogy ő hagyta jóvá az ellenük elkövetett törvénysértések sorozatát.

A két amerikai, Donald Vance és Nathan Ertel egy biztonsági magáncégnél, a Shield Group Security-nél dolgoztak Irakban 2005-től. 2006 tavaszán amerikai katonák őrizetbe vették, majd a bagdadi reptér melletti Camp Crooper katonai létesítménybe vitték őket.

A két férfi azt állítja, hogy hónapokig szörnyű körülmények között tartotta fogva őket az amerikai hadsereg. Vallomásuk szerint fizikai és pszichológiai kínzásokkal akartak információkat kicsikarni tőlük: nem engedték aludni őket, nem kaptak enni, és veréssel is fenyegették őket.

Szerintük ez megtorlás volt amiatt, hogy fel akarták fedni alkalmazójuk illegális üzleteit. A kormány szerint viszont a cég szigorúan titkos információkat próbált az ellenség kezébe juttatni, alkalmazottai pedig illegális fegyverkereskedelemmel is foglalkoztak.

A hadsereg végül minden magyarázat nélkül szabadon engedte a két férfit, anélkül, hogy bármivel megvádolták volna őket. Több meg nem nevezett amerikai hivatalnokot is bepereltek és Donald Rumsfeldet, aki 2001 és 2006 között volt az Egyesült Államok védelmi minisztere George Bush elnöksége idején.

Nemcsak a volt elnök, hanem az Obama-adminisztráció is megpróbálta elintézni, hogy Rumsfeldnek ne kelljen bíróság elé állnia. Egyrészt arra hivatkoztak, hogy háborús övezetekben elkövetett jogsértésekért nem lehet pert indítani, másrészt arra, hogy a bíróság nem illetékes dönteni katonapolitikai és fogva tartási kérdésekben.

A bíróság azonban ezt elutasította, és úgy ítélte meg, hogy Donald Rumsfeldnek valóban lehetett szerepe a két férfi meghurcolása ügyében. A volt védelmi miniszter ügyvédje közölte, hogy a bíróság döntése “rontja a hadsereg hatékonyságát, és veszélybe sodorja az amerikai katonákat”.

Egy amerikai szenátusi jelentés korábban már elmarasztalta Donald Rumsfeldet. 2008 decemberében megállapították, hogy ő is felelős azokért a visszaélésekért, amelyeket amerikai katonák követtek el az iraki Abu Graib börtönben, a Kuba szigetén lévő guantánamói fogolytáborban és más katonai börtönökben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik