Nagyvilág

Százezer dolláros csekket találtak a Siratófalban

Százezer dolláros (19 millió forintos) csekket talált a jeruzsálemi Siratófal repedései közt egy izraeli férfi.

A Jediót Ahronót című izraeli lap csütörtöki száma szerint a 22 éves hívő szerda kora reggel a szent helyen imádkozott, amikor a fal egy repedésében szokatlan papírdarabra lett figyelmes és kihúzta azt. Az angol nyelven kitöltött csekk címzettje “A szent Siratófal” volt. A férfi most maga akarja kiváltani a pénzt.

A vallásos zsidók a hagyomány szerint istennek szóló kéréseiket cetlire írva a jeruzsálemi Siratófal repedéseibe dugják. Évente egyszer összegyűjtik ezeket az üzeneteket és egy szent helyen elássák őket.

Smuel Rabinovics, a Siratófal rabbija szerint illetlenség elolvasni a papírokra írt üzeneteket. “Elítélem a cetlik kinyitására irányuló kísérleteket: ez istenkáromlás és a Siratófal megbecstelenítése” – fejtette ki a rabbi.

A csekket megtaláló férfi időközben felvette a kapcsolatot egy ügyvéddel, hiszen valószínűleg perre kerül sor közte és a Siratófal gondnoksága között. Az egyik munkatárs csütörtökön elmondta, jelenleg vizsgálják az ügy részleteit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik