Nagyvilág

Megkezdődött a volt egyiptomi elnök pere

Megkezdődött Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök pere szerdán Kairóban a rendőrakadémia épületében.

Az állami televízió felvételein látható volt, hogy a tárgyalás kezdetén a hatalmától megfosztott államfőt kerekes hordágyon tolták be a vádlottak számára kijelölt, vasráccsal elkerített területre, ahol már ott tartózkodott két fia, Alaa és Gamál, valamint Habíb al-Adli volt belügyminiszter és hat magas rangú rendőrségi vezető.

Mubarak rekedt, de határozott hangon tagadta az ellene felhozott vádakat hordágyán fekve beszélve. Mubarakot korrupcióval vádolják és azzal, hogy a karhatalom az ő utasítására lőtt a kormányellenes tüntetők közé a január-februári egyiptomi népfelkelés idején. Az államfő a népharag miatt február 11-én kényszerült távozni a hatalomból, és azóta a sarm-es-sejki kórházban ápolták.

A szerdai tárgyalás kezdetén az ügyvédek az ellen emeltek panaszt, hogy a bíró korábban egyesítette a Mubarak, fiai, valamint a szökésben lévő Huszein Szálem üzletember, Habíb al-Adli volt belügyminiszter és további hat személy ellen indított pert. A bíró azt mondta, hajlandó engedni a kérésnek, de azt írásban kell benyújtani a bírósághoz.

A bukott elnök most először jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy mintegy fél éve a hatalom feladására kényszerítették. A szerdai tárgyalás elnapolása után a volt államfőt a per helyszínéül szolgáló rendőr-akadémia épületkomplexumán belüli kórházba viszik – közölte a MENA egyiptomi hírügynökség hivatalos forrásra hivatkozva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik