Nagyvilág

Szörnyű sérüléseket szenvedtek a merénylet áldozatai

A norvég merénylő úgynevezett dum-dum golyókat használt, melyek a normál lövedékeknél sokkal nagyobb sérülést okoznak.

Colin Poole, aki az Oslótól északnyugatra fekvő Honefoss kórházában a sebészeti osztályt vezeti, vasárnap elmondta, hogy 16 náluk kezelt sebesültben találták meg olyan golyók apró darabkáit, amelyek többé-kevésbé a testen belül robbantak fel, és “szörnyű belső károsodást okoztak”.

Az ügyész a kettős merénylettel gyanúsított Anders Behring Breivik nyolcheti előzetes letartóztatását fogja kérni, amikor a gyanúsított hétfő délután megjelenik a bíróság előtt – derül ki az oslói törvényszék közleményéből. Normál esetben az előzetes letartóztatás leghosszabb időtartama négy hét Norvégiában, de különleges esetekben nyolc hét is kérhető, s az meg is újítható – mondta Viola Bjelland rendőrségi szóvivő.

A közlemény szerint azt is kérni fogja az ügyész, hogy a tárgyalás zárt ajtók mögött folyjon. Az ügyvéd, Geir Lippestad viszont azt mondta az NRK norvég tv-csatornának, hogy védence szeretné, ha a tárgyalás nyilvános lenne, s azon egyenruhában jelenhetne meg. Azt nem tudta megmondani az ügyvéd, hogy Breivik milyen egyenruhára gondolt.

A norvég királyi udvar hétfőn bejelentette, hogy Mette-Marit koronahercegnő féltestvére, egy szolgálaton kívüli rendőrtiszt is életét vesztette az ifjúsági táborban történt mészárlásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik