Nagyvilág

Folytatódik az erőszak Homsz-ban

A szíriai Homsz városában, a zendülők fellegvárában folytatódtak az erőszakcselekmények.

Szombaton a város közelében kisiklott egy vonat, a mozdonyvezető meghalt. A hatóságok szabotázst sejtenek az eset mögött. A szabotőrök állítólag megrongálták a síneket. A szerelvény 400 katonát és civilt szállított – közölte a régióért felelős kormányzó az állami televízióban.

Szombatra virradó éjjel Homsz egyik katonaiskolájából két robbanás volt hallható. Ezt követően heves géppuskapárbaj zaja hallatszott, s mentők robogtak a létesítmény irányába – közölte a Reuters hírügynökséggel telefonon két közelben lakó ember. “Füstfelhő volt látható, sebesülteket szállítottak a katonakórházba” – közölte egyikük.

A Szíriából érkező híreket nehéz ellenőrizni, ugyanis a hatóságok a legtöbb független újságírót kiutasították az országból. A Bassár el-Aszad elnök rendszere elleni tüntetések négy hónappal ezelőtt kezdődtek. A rezsim keményen fellép a zendülőkkel szemben. Jogvédő szervezetek és szemtanúk állítása szerint pénteken legkevesebb 11 embert öltek meg a tömegdemonstrációkon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik