Nagyvilág

A Le Monde Orbán kokijairól

Magyarország? Tekintélyelvű állam Európa szívében címmel kommentálta a magyar kormány intézkedéseit szerkesztőségi írásában a Le Monde című francia napilap szombat délután megjelent számában.

A mértékadó liberális újság címlapján közölt vezércikkében felidézte, hogy júniusban Laurent Wauquiez francia Európa-ügyi államtitkár elismerően írt a HVG-ben az Európai Unió magyar elnökségének munkájáról, amely szerinte bizonyítéka volt annak, hogy Magyarország megérdemli a helyét Európa szívében. Orbán Viktor kormányfő június végén pedig Ven Csia-pao kínai miniszterelnök látogatásakor arról beszélt, hogy Magyarország a befektetők számára “Európa legstabilabb politikai rendszerét” biztosítja – emlékeztetett a lap. “De milyen áron, a demokrácia számára?” – tette hozzá.

A Le Monde szerint “diadalmas megválasztása óta a kommunista rezsim egykori ellenállója, aki bátran követelte a szovjet csapatok távozását”, “Brüsszel orra előtt erőltetett menetben felhúzott egy az európai értékektől teljesen idegen modellt: irányított gazdasággal és leszűkített szabadságjogokkal”.

Nyugtalanítania kellene

A budapesti kezdeményezések listája egy év alatt olyan hosszú, hogy – mint fogalmaz a szerkesztőségi írás – “rendkívüli módon nyugtalanítania kellene az európaiakat”. A lap szerint az Orbán-kormány csak az elmúlt héten több “állampolgári jogokat sértő törvényt” fogadtatott el a parlamenttel. Példaként említette “a szociális juttatásokért rendőri felügyelet alatt végzett kényszermunkát”, “az őrizetbe vétel meghosszabbítását” és “az újabb szűkítések rákényszerítését a politikai ellenfelekre”.

Mindehhez a lap szerint egy sor, már meghozott és “ugyanennyire vitatható intézkedés” társul: “az irredenta tendenciák bátorítása a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek körében”, az alkotmánybíróság jogköreinek “drasztikus” szűkítése, a médiatörvény, valamint az alkotmány preambuluma, amely “megnyitja az utat a Horthy-féle revizionizmus felé” – hangsúlyozta a Le Monde.

Kiosztott néhány kokit

“Orbánt nem érdekli sem az éles, sem a mérsékelt kritika” – állította az írás. Felidézte, hogy a Fidesz kongresszusán a miniszterelnök büszkén szólt arról, hogy “kiosztott néhány kokit” az Európai Parlamentben, s “Magyarország visszautasít minden kritikát”.

A vezércikk szerint Hillary Clinton amerikai külügyminiszter az egyetlen külföldi vezető, aki “nyilvánosan kifejezte nyugtalanságát”, amikor budapesti látogatásán arra ösztönözte “magyar barátait”, hogy olyan alkotmányt biztosítsanak, amely “tükrözi a saját demokratikus értékeiket és az európai értékeket”.

Méltatlan Európához

“Meglepő, hogy az Unió más tagállamai még nem reagáltak. Az is meglepő, hogy nem értették meg, hogy az, ami Budapesten történik, méltatlan Európához” – zárta szerkesztőségi írását a Le Monde.

A lap egy külön írásban Magyarország: a hatalom visszaszorítja a szabadságjogokat címmel egy teljes oldalon ismertette a közmédiában zajló elbocsátások részleteit, a médiatanács által kiszabott büntetéseket, a közfoglalkoztatás rendszerének átalakítását, amely a lap szerint “elsősorban a romákat célozza”, az új választási rendszer tervezetét és az LMP javaslatát az ellenzék alkotmánykorrekciós szövetségére, valamint az új egyházügyi törvényt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik