Nagyvilág

Tomboló erdőtűz elől menekítik a turistákat Horvátországban

A Hir24 értesülése szerint magyarok nincsenek bajban Brac-szigetén. A spliti magyar konzulátus a terület elkerülését javasolja.

A horvát katasztrófavédelemi szervezet közlése szerint 200 turistát és 30 helybéli lakost kellett kitelepíteni Brac szigetéről péntekre virradóra, a már lakott területeket is fenyegető tűzvész miatt. A lángok már 2300 hektáros területen pusztítanak, veszélyeztetve több települést is.

A spliti kihelyezett magyar konzulátus nem tud bajba jutott magyarokról, egyelőre senki sem kért tőlük segítséget – közölte a Hir24-gyel dr. Szlanyinka Anna kihelyezett konzul. A konzulátus ugyanakkor azt tanácsolja a turistáknak, hogy egyelőre ne utazzanak a szigetre, bár egyes részek a zavaró füsttől eltekintve biztonságosnak számítanak.

Az éjszaka a tűzoltók minden erőt a három legveszélyeztetettebb településre – Milna, Bobovisca és Lizisca – irányították, hogy megvédjék a lakosokat és értékeiket. Szlanyinka Anna a Hir24-nek elmondta: a három településnél este sikerült megállítani a lángokat, de a legutóbbi információk szerint Milnában nincsen áram. Közben újabb tűz keletkezett a sziget legnépesebb városa, Supetar közelében – közölte a kihelyezett konzul. A füstöt még a szigettől nagyjából 15 kilométerre található Splitben is látni lehet.

A csütörtökön fellobbant tűz oltására és Zárából (Zadar), valamint Dubrovnik-Neretva megyéből is vezényeltek egységeket a szigetre. A tűzoltók már tíz repülőgéppel, két helikopterrel, továbbá egy tűzoltóhajóval próbálják eloltani az erős szél miatt is terjedő lángokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik