Nagyvilág

Soros: a görög csőd elkerülhetetlen

Soros György szerint Görögország az államcsőd felé halad, ezért az EU vezetőinek ki kell dolgozniuk egy B tervet a válság terjedésének megállítására.

A magyar származású befektető a Financial Times című gazdasági lapban azt írja, ugyan szinte bizonyos, hogy Görögországra államcsőd vár, azonban ennek nem feltétlenül kell rendezetlenül végbemennie. Soros szerint ugyan a görög járvány terjedését nem lehet teljesen megállítani, például Portugália és Írország esetében,  viszont az EU-nak mindent be kell vetnie a többi tagállam védelmében. Ezt szerinte az eurózóna megerősítésével lehetne elérni, vagyis az európai kötvények szélesebb körű elfogadásával, illetve a betétbiztosítás kiterjesztésével.

Görögországot minél előbb be kell áldozni, hogy a többi országot meg lehessen menteni, de eközben harcolni kell az integráció folytatásáért is – fejti ki véleményét Soros.

A milliárdos spekuláns egy B terv kidolgozását javasolja az európai törvényhozóknak, amellyel megszerezhetik a politikai támogatást a reformok végrehajtásához, és arra sürgette az európai politikusokat, hogy térjenek vissza azokhoz az elvekhez, amelyek az Európai Unió létrehozásához vezettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik