Nagyvilág

Nyolc maffiózó kapott életfogytiglant

Nyolc olasz maffiózót ítéltek kedden életfogytiglani börtönbüntetésre a duisburgi leszámolás néven hírhedtté vált ügyben.

A calabriai Locri bírósága ezzel az ítélettel sújtotta a hatszoros gyilkosság értelmi szerzőjét, Giovanni Strangiót, aki maga is részt vett az öldöklésben, valamint hét társát. Három másik vádlott 9-12 évi börtönt kapott, további hármat felmentettek, noha az ügyész rájuk is ugyanilyen büntetést kért.

A bűnözők a németországi Duisburg egyik olasz étterme előtt 2007 augusztusában bosszúból lelőttek hat embert, akik mindannyian San Luca calabriai faluból származtak. Az ügyészség szerint két hírhedt calabriai maffiacsalád – a Vottari-Pelle és a Strangio-Nirta – áll szemben egymással ezen a kis olasz településen, és mint a duisburgi eset is mutatja, háborúságukat kiterjesztették messze annak határán túl is.

A németországi mészárlás a csúcspontja volt egy évtizedes vendetta-sorozatnak, amely korábban már tíz életet követelt. Az egész egy tojásdobálással kezdődött, amely két halottat követelő utcai verekedésbe torkollott, majd vérbosszúk láncolatával folytatódott. Duisburg után a hatóságok fokozott figyelmet fordítottak a calabriai maffiára (,ndrangheta), és több tucat személyt letartóztattak, majd elítéltek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik