Nagyvilág

Belebukott a botrányba a bulvárlap

Az utóbbi évtizedek legnagyobb sajtóbotrányává duzzad a The News of the World című brit bulvárlap telefonlehallgatási ügye, amelyről szerdán már a brit parlamentben is vitáztak. David Cameron brit miniszterelnök teljes körű vizsgálatot ígért. Csütörtök délután a világ legnagyobb példányszámban eladott angol nyelvű lapjának tulajdonosa bejelentette, hogy a most vasárnapi lapszám lesz az utolsó.

A Rupert Murdock sajtómágnás tulajdonában lévő, vasárnaponként megjelenő bulvárlap belebukott a lehallgatási botrányba. A The News of The World újságíróit azzal vádolják, hogy mintegy 4 ezer személy telefonját hallgatták le illegálisan. A most vasárnap megjelenő lapszám lesz az utolsó a 168 éves újság életében, aztán megszűnik.

A telefonlehallgatási botrány a hét eleje óta duzzadt. A hétfőn nyilvánosságra hozott értesülések szerint a The News of the World című brit bulvárlap feltörte az 5 éve elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, és folyamatosan lehallgatta exkluzív információk reményében. A News of the World – az eddigi adatok szerint – a kislány eltűnését követő napokban illegális módszerekkel szerezte meg Milly mobiljának a kódját, majd lehallgatta az aggódó szülők és barátok hívásait.

A 165 éve megjelenő News of the World átlagosan 11 millió olvasóhoz eljutó, rendkívül befolyásos, konzervatív irányultságú vasárnapi tömeglap, amely jelenleg a The Sun, a The Times és a The Sunday Times című lapokkal, valamint a Sky médiacsoport egy részével együtt Rupert Murdoch sajtómágnás globális médiabirodalmának része.

Amikor az üzenetrögzítő betelt, és nem fogadott több üzenetet, a bulvárlap sztorira éhes újságírói elkezdték törölni az üzeneteket az akkor már halott gyermek mobiljának a rendszeréből. Erre a szülők is felfigyeltek, hiszen az üzenetrögzítő újra elkezdett üzeneteket fogadni, ez pedig azzal a reménnyel töltötte el őket, hogy Milly még él, és ő törölte mobiljáról az üzeneteket. A News of the World a megölt kislány mobiljára érkező üzenetek “minden szavát” lehallgatta, és rögzítette.

Más áldozatokat is célkeresztben

A botrány még tovább dagadt szerdán, amikor az ügyet feltáró The Guardian című baloldali brit napilap megírta, hogy értesülései szerint a News of the World a 2005. július 7-én elkövetett, 52 halottat követelő, londoni öngyilkos merénylet áldozatainak, illetve az áldozatok hozzátartozóinak mobil- és vezetékes telefonjait is valószínűleg lehallgatta. Az ügy kirobbanása szinte sokként érte a hozzátartozókat, ráadásul éppen a merénylet 6. évfordulójának megemlékezésére készülve.

A gyilkosság és terrormerénylet áldozatai mellett az iraki és az afganisztáni háborúban meghalt katonák családtagjait sem kímélte brit bulvárlap. A hírek szerint a megölt brit katonák hozzátartozóit is lehallgathatták. A botrányt vizsgáló nyomozók ugyanis megtalálták a katonacsaládok személyes adatait a News of the World által megbízott magánnyomozónál. Katonákat segítő brit segélyszervezetek felszólították a rendőrséget, hogy adja át nekik a nyomozónál talált listát, hogy megtudják, kik is voltak a bulvárlap célpontjai.

Visszavonulnak a hirdetők

A News of the World tulajdonosa, a News International megdöbbentőnek és borzasztónak nevezte a lap elleni vádakat. A cég közölte, hogy felvették a kapcsolatot védelmi minisztériummal, hogy tisztázzák helyzetet.

A telefonfeltörési ügyben szerdán rendkívüli vitanapot rendeztek a londoni alsóházban. Az estébe nyúló, igen indulatos vita során David Cameron brit miniszterelnök abszolút gusztustalannak nevezte a News of the World módszereit, és bejelentette, hogy az ügyben nagyszabású rendőrségi vizsgálat indult.

A bulvárlap már érezheti a botrány anyagi hatásait, hiszen a Ford autógyár – amely az elmúlt egy évben 1,4 millió fontot (410 millió forintot) költött a News of the Worldben elhelyezett reklámjaira – bejelentette, hogy “meghatározatlan ideig” nem hirdet az újságban. Az easyJet fapados brit légitársaság, a Tesco és a T-Mobile is közölte, hogy fontolóra veszi hirdetései visszavonását.

Nem ez az első eset

Az újság mindig is hírhedt volt arról, hogy rendszeresen hozzáfért a közéleti szereplők magánéletének legbensőbb titkaihoz is, és ezeket kíméletlenül a nyilvánosság elé tárta. A bulvárlap éveken át hallgatott le üzenetrögzítőket, néhányszor lebuktak egy-egy sztorinál, de ilyenkor általában a felhajtást kerülve, peren kívüli egyezséget próbáltak kötni. Ezek a lehallgatási ügyek az elmúlt években többször is komoly belpolitikai botrányt kavartak, miután rendre kiderült, hogy az újság munkatársai sztorikra vadászva közéleti személyiségek – színészek, tévésztárok, vezető politikusok, sőt a királyi család – telefonjait hallgatták le.

katalin hercegnőt is lehallgatták

A bulvárlap 2 éven át hallgatta le Kate Middletont, akinek a telefonhívásait és a szöveges üzeneteit 2005 második felében és 2006-ban hekkelték meg, s az esetek többségében bizalmas információkhoz is juthattak. Vilmos herceg felesége ugyanannak a magánnyomozó társaságnak volt az áldozata, akik a News of the World brit hetilap megbízásából kémkedtek brit hírességek és politikusok után.

A kiszemelt célpontok között voltak – a show-világ sztárjain kívül – a parlamenti pártok képviselői, a kabinet tagjai, például John Prescott volt miniszterelnök-helyettes vagy Tessa Jowell egykori kulturális miniszter, aki e tisztségében a sajtóügyekért is felelős volt. A lap célba vette többek között Gwyneth Paltrow színésznőt, Nigella Lawsont, a népszerű tévészakácsot és Boris Johnsont, London polgármesterét is.

Négy éve a News of the World udvari tudósítóját, Clive Goodmant és az általa felbérelt magándetektívet, Glenn Mulcaire-t több havi börtönre ítélték a királyi család mobiltelefonjainak feltöréséért és lehallgatásáért. A Mulcaire ugyanis a News of the Wold riporterének megbízásából, az egyes mobiltelefon-szolgáltatók megtévesztésével megszerezte a hozzáférési kódokat a királyi család vezető alkalmazottainak mobiltelefonos üzenetrögzítőihez, amelyeket ketten együtt összesen 609 alkalommal törtek fel. A lehallgatott üzenetek közül több a királynő két unokája, Vilmos és Harry hercegé volt.

Egyébként a The News of the World és “testvérlapja”, a The Sun eddig sem feltétlenül törvényes információszerzési módszereiről volt közismert – korábbi telefonlehallgatási ügyek miatt újságíróik, illetve az általuk felbérelt magándetektívek már a börtönöket is megjárták -, ám a most kiderült esetek a jelek szerint túllépték az egyébként igen edzett brit olvasóközönség, valamint az üzleti élet és a politika tűréshatárát is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik