Nagyvilág

Mától Lagarde az új IMF-vezér

Kedden életbe lépett Christine Lagarde öt éves kinevezése a Nemzetközi Valutaalap élén, miközben elődje, Dominique Strauss-Kahn ellen éppen ejteni készülnek a vádakat, mert hétfőn kiderült, prostitált a szobalány, aki nemi erőszakkal vádolja.

Az IMF “a legnagyobb, az integritás értékével konzisztens erkölcsi szabályok” betartását, függetlenséget és diszkréciót vár el az új vezérigazgatótól, továbbra az arra való törekvést, hogy a helytelen viselkedés látszata se merüljön fel – derül ki a szervezet keddi, a kinevezés feltételeit részletező tájékoztatásából. Lagarde-nak az IMF alkalmazottainak előírt etikai képzésén is részt kell vennie.

Mától Lagarde az új IMF-vezér 1

A volt francia pénzügyminiszternek valamennyi társadalmi és üzleti állásától meg kell válnia és bármilyen új pozíció betöltése az IMF Igazgatótanácsának hozzájárulásához kötött. Lagarde saját, és közvetlen családtagjainak befektetéseit kizárólag üzleti vállalkozási kereteken kívül kezelheti, oly módon, hogy nem keletkezik, vagy merül fel érdekkonfliktus. Az IMF-vezér nem fogadhat el ajándékot vagy díjat sem az Igazgatótanács jóváhagyása nélkül.

A jogásznő ugyan tagja lehet politikai pártnak és támogathat is anyagilag politikai szervezetet, de nem jelenhet meg magánszemélyként politikai párt rendezvényén, és nem kezdhet politikai tevékenységbe.

Christine Lagarde évente 467.940 dolláros (85,5 millió forint) nettó fizetésben részesül, amelyet évi 83.760 dolláros (15,3 millió forint) költséghozzájárulással egészítenek ki. A szervezet ezen felül állja a vezérigazgató felmerülő költségeit, így az utazási- és szálláskiadásokat.

Az IMF vezérigazgatója a szervezet alkalmazottaira érvényes nyugdíjcsomagon túl élete végéig nyugdíj-kiegészítésre jogosult, amelynek értéke a pozícióban eltöltött idő hosszától függ.

Christine Lagarde, korábbi francia pénzügyminisztert június 28-án választotta meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új vezérigazgatójának a szervezet 24 tagú Igazgatótanácsa. Az új vezérigazgató elődje, Dominique Strauss-Kahn májusban mondott le, mert vádat emeltek ellene szexuális bűncselekmény miatt, amelyet a napokban készülnek ejteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik