Nagyvilág

Megjelent bírái előtt Ratko Mladic

Megjelent hágai bírái előtt hétfői tárgyalásán, a háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken Ratko Mladic, a boszniai szerbek népirtással és más bűnökkel vádolt volt főparancsnoka.

A hágai eljárás azonban félbeszakadt, miután az engedély nélkül sorozatosan közbekiabáló Mladicot a bíróság kivezettette a teremből. A bírák és a vádlott ugyanis nem jutottak egyetértésre Mladic védelmének képviseletéről.

A meghallgatás előtt a vádlott védőitől olyan jelzések érkeztek, hogy nem kíván jelen lenni a tárgyaláson. Az eljárást vezető Alphons Orie bíró azt is elmondta, hogy a törvényszék szakértői szerint jelenleg Mladic egészségi állapota lehetővé teszi, hogy részt vegyen a tárgyaláson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik