Nagyvilág

ENSZ-békefenntartókkal érkezett a kolera Haitira

ENSZ-békefenntartók hurcolták be Haitira a több ezer halottat követelő kolerajárványt orvosok és járványügyi szakértők szerint.

A jelentés a legerősebb érv arra, hogy a szigetországba 2010 októberében érkezett nepáli ENSZ-békefenntartók hurcolták be a kolerát, amely ezt követően elterjedt a rendkívül szegény karib-tengeri államban. A haiti kormány szerint a járványnak már több mint 5 500 halálos áldozata van, és több mint 363 ezren fertőződtek meg a kórban, amióta azt tavaly októberben észlelték.

Az amerikai járványügyi hivatal lapjának júliusi számában megjelent írás szerint a vizsgálatok erősen abba az irányba mutatnak, hogy a járvány az Artibonite folyón és egyik mellékfolyóján terjedt el, a nepáliak táborától lefelé. A cikk szerint pontos összefüggés van időben és térben a nepáli zászlóaljnak egy kolerajárványos dél-ázsiai területről való érkezése és a Haiti középső részén, a Meille folyón néhány nappal később megjelent első megbetegedések között.

A kolerabaktérium által előidézett, rendkívül fertőző betegség nagyon erős hasmenést okoz, ami megfelelő kezelés hiányában néhány órán belül akár halálhoz is vezethet. Kezdeti stádiumában könnyen kezelhető: a kiszáradt betegeket rehidratáló folyadékkal kell megitatni. A szigorú higiéniai intézkedések és a tiszta ivóvíz biztosítása a legjobb módszer arra, hogy megfékezzék a járvány terjedését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik