Nagyvilág

Előnytelen szerződéskötésekkel vádolják Timosenkót

Julija Timosenko védői a volt kormányfő ellen indított két bűnvádi eljárás egyesítését kérték szombaton a kijevi pecserszki kerületi bíróságon kezdődött perben.

Kapcsolódó cikkek

Timosenkót egyrészt azzal vádolják, hogy hivatali hatalmával visszaélve 2009-ben Oroszországgal előnytelen gázszállítási szerződéseket kötött a 2009-2019-es évekre. A főügyészség másrészt azzal is megvádolta, hogy az üvegházhatású gázkibocsátási kvóták eladásából származó bevétel egy részét nem az előírt célokra, hanem költségvetési kiadások, mindenekelőtt nyugdíjkifizetésekre fedezésére használta fel. A nem rendeltetésszerűen felhasznált összeg 380 millió euró.

A bíróságra érkező volt kormányfőt hangos tapssal fogadták a tárgyalóteremben. A bíróság épülete előtt Timosenko hívei és ellenfelei gyülekeztek erős rendőri készültség mellett. Újságírók becslése szerint mintegy ezren lehetnek az utcán.

Az egykori miniszterelnököt azzal is vádolják, hogy különleges egészségügyi szállítójárműként kormánygaranciával Opel Combo típusú gépkocsikat vásároltak és szállítottak Ukrajnába, amivel 67 millió hrivnyával (több mint 8 millió dollár) károsították meg az államot.

A per pénteken kezdődött a kijevi bíróságon: Timosenko tagadta az ellene felhozott vádakat, és azzal vádolta meg Viktor Janukovics elnököt, hogy így akarja távolt tartani őt a jövőre esedékes parlamenti és a 2015-ös elnökválasztástól.

Timosenko a tárgyaláson közölte: nem zárja ki, hogy az ellene elrendelt lakhelyelhagyási tilalmat letartóztatásra változtatják át. A kijelentést azután tette, hogy a bíró közölte: a vádlott szorítkozzon a beadvány lényegére, „ne pedig a +narancsszínű időszak utáni+ bűnügyi történeteket mesélgessen”. „Úgy gondolom, ön rövidesen megkapja az őrizetbe vételre vonatkozó utasítást” – mondta Timosenko a bírónak. Majd röviddel azután, hogy a bíró technikai szünetet rendelt el, megjegyezte: „Úgy látszik, telefonáltak az elnöki hivatalból”. A bíró figyelmeztetésére, hogy megsérti a szabályt, mert a ülve válaszol a bíró kérdéseire, a vádlott kijelentette: „Amikor Ukrajnában bíróság lesz, állva fogok felelni. (…) Ám amíg ez az elnöki hivatal megrendelt akciója, úgy viselkedem a bírósággal, mint az az igazságszolgáltatással”.

A volt kormányfő több szövetségese ellen is eljárás folyik. Volt gazdasági minisztere, akit a kijevi nemzetközi repülőtér felújításával kapcsolatos korrupcióval vádolnak, januárban Csehországban kapott politikai menedékjogot. Volt belügyminisztere hat hónapja ül börtönben azzal a váddal, hogy sofőrjét alkalmazva “több mint 40 ezer hrivnya (3600 euró) veszteséget” okozott az államnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik