Nagyvilág

Maradnak a szlovák történelemkönyvek a magyar iskolákban?

A szlovák oktatásügyi minisztérium azt szeretné, ha a magyar tanulók továbbra is a szlovák iskolák számára készített történelemtankönyvek magyar fordításait használnák - írja az Új Szó című pozsonyi magyar napilap pénteken.

Az újság emlékeztet: a magyar tanítási nyelvű iskolák számára készült történelemkönyvek terjesztését még Ján Mikolaj, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) oktatásügyi minisztere állította le a Fico-kormány idején, és a helyzet a kormányváltás óta eltelt egy év alatt sem változott. Az új tantervek alapján kiírt pályázat nyertes műveit a pedagógiai kiadó ugyanis automatikusan lefordíttatja.

“Amikor szóba hoztam a Kovács–Simon féle tankönyveket, azt a határozott választ kaptam, hogy azok a tantervek, amelyek alapján ezek készültek, már nem érvényesek” – mondta a lapnak Urbán Zsolt, a kiadó munkatársa.

A Kovács–Simon féle tankönyvek újbóli terjesztésére Jaroslav Ivanco oktatásügyi államtitkár áprilisban szóbeli ígéretet tett Ozvald Erzsébetnek, a Híd párt oktatáspolitikusának. Előrelépés viszont nem történt. A témáról az elmúlt hónapokban a kormányhivatal kisebbségi oktatásért felelős osztálya is egyeztetett a minisztériummal, szintén eredménytelenül.

A kormányhivatal a jövő hétre találkozót kezdeményezett az oktatásügyi miniszterrel, tájékoztatta a lapot Juhász László kisebbségi főosztályvezető. Rudolf Chmel kisebbségi kormányalelnök és Eugen Jurzyca oktatásügyi tárcavezető többek között arról is tárgyal majd, milyen történelemkönyveket kapjanak a magyar alap- és középiskolák.

“A minisztérium érveire azt tudom mondani: lehetséges, hogy azok a szlovák történelemtankönyvek, amelyeket most lefordítani készülnek magyar nyelvre, kompatibilisek az érvényes központi tantervekkel, de egyáltalán nem kompatibilisek a szlovákiai magyar diákok, szülők, iskolák igényeivel” – mondta a téma kapcsán Simon Attila, a révkomáromi Selye János Egyetem történelem tanszékének vezetője, a Kovács-Simon féle magyar történelemtankönyvek egyik szerzője.

Rámutatott: “A magyar iskolák nemcsak nyelvükben különböznek a szlovák iskoláktól, hanem céljaikban, tartalmi összetevőikben is. Ezért külön tanterveket, külön tankönyveket igényelünk.” Hozzátette: “Elutasítjuk azt, hogy a magyar diákok a szlovák célközönségnek készített és a mi nemzeti történelmünket számunkra elfogadhatatlan módon beállító, történelmi múltunkat elhallgató tankönyvekből tanuljanak.”

Simon Attila szerint hiba, hogy “Szlovákiában úgy készítenek központi tanterveket történelemből, hogy azokban a magyar iskolák specifikumait nem veszik figyelembe, s a mai napig ragaszkodnak ahhoz, hogy történelemből csak egyetlen érvényes igazságot lehet oktatni, bármilyen nyelvű iskoláról van is szó”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik