Nagyvilág

Elhunyt Peter Falk, Columbo hadnagy megszemélyesítője

Nyolcvanhárom éves korában, Los Angelesben hunyt el a filmszínész, akinek legismertebb szerepe a legendás nyomozó.

Az amerikai színész békésen, Beverly Hills-ben található otthonába hunyt el csütörtök este – közölte a színész szóvivője az amerikai sajtóval. Peter Falk Alzheimert-kórtól szenvedett, de halálának pontos okát nem közölték.

Az 1927-ben, New York-ban született Falk orosz anyjának és lengyel apjának felmenői között volt magyar és cseh is (állítólag dédapja Falk Miksa író, politikus volt). Egyik szemét hároméves korában veszítette el rákbetegség következtében, ennek helyén üvegszemet viselt.

A 15 évesen tengerésznek, diploma után pedig CIA-ügynöknek akart állni, de elutasították, és első filmszínészi próbálkozásai is kudarccal végződtek. 1955-től a Broadway-n szerepelt és a hatvanas években végre kamera elé engedték.

A Columbo hadnagyként elhíresült színész 1968-ban öltötte magára először a rendőrtiszt gyűrött kabátját egy televíziós filmben, amely annyira sikeres lett, hogy a hetvenes évek egyik legnépszerűbb sorozatává vált. Peter Falk négy Emmy-díjat kapott Columbo hadnagy szerepében nyújtott alakításáért. Végül 69 részben játszotta el a “láthatatlan” feleséggel rendelkező rendőrtisztet, akinek keresztnevét soha nem említették. Utoljára 2003-ban lehetett Columbóként látni.

Falk a színpadon és a mozivásznon is emlékezetes alakításokat nyújtott. Színpadi játékát a hetvenes évek elején Tony-díjjal ismerték el, és a hatvanas években két alkalommal is jelölték Oscar-díjra, mint legjobb mellékszereplő. Bár főleg televíziós szerepe miatt emlékeznek rá az emberek, Falk több neves rendezővel is dolgozott: szerepelt John Cassavetes, Wim Wenders, Robert Altman és Woody Allen filmjeiben is.

A színész utolsó éveit beárnyékolta az Alzheimer-kór, gyámja 2008-tól második felesége, Shera Falk színésznő volt, akivel 34 évet élt le együtt. Peter Falknak az Alyce Mayo zongoraművésszel kötött, első házasságából két lánya született, Jackie és Catherine.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik