Nagyvilág

Az alkotmányt ért bírálatokról ír a BBC

Aggodalmuknak adtak hangot az Európa Tanács szakértői az áprilisban egyetlen politikai párt által elfogadott új magyar alkotmány miatt – számol be írásában a BBC budapesti tudósítója.

A BBC összefoglalójából kiderül, a jogi és alkotmányjogi szakértők szerint az alaptörvényt érdemi vita nélkül erőltették át a magyar parlamenten, ami lehetővé teszi a kétharmados Fidesz többségnek, hogy később visszafordíthatatlan jogszabályok sorát fogadja el. „Ez sérti a demokrácia alapvetéseit” – idézi az Európa Tanács szakértőit a szerző.

A szakértők külön kiemelik, hogy az alkotmány preambuluma kötelezettséget vállal a nemzet „a múlt században megtépázott” intellektuális és szellemi egységének megóvására, valamint a külföldön élő magyarok védelmére. A jelentés készítői szerint ez a tézis a jövőben számos belpolitikai és szomszédságpolitikai konfliktus forrása lehet.

A szakemberek azt is szóvá teszik, hogy a meg nem született gyermekek jogait, a férfi és nő közötti kapcsolat megítélését, valamint az életfogytiglani szabadságvesztés értelmezését az új alaptörvény határozza meg ahelyett, hogy ezeket az ügyeket társadalmi vitára bocsátaná a kormány. Magyarország a régióban utolsóként cserélte le áprilisban a kommunista időszakban elfogadott alkotmányát, amelyet a Fideszen kívül valamennyi parlamenti párt ellenzett. Még a szélsőjobboldali Jobbik is ellene szavazott, a „szocialisták és a zöldek pedig a szavazás előtt kivonultak az ülésteremből” – emlékeztet a BBC cikkírója.

Fotó: Kummer János / fn.hu

Fotó: Kummer János / fn.hu

Az Európa Tanács Velencei Bizottságának tagjai magyarországi látogatásukat követően hivatalos jogi véleményt adtak ki mind az eljárásról, mind az új alkotmány tartalmáról. Miközben az új alkotmány elfogadását „dicséretes lépésnek” nevezték, bírálták az alaptörvény több vonatkozását. Kijelentették, hogy az alkotmányozási folyamatot beárnyékolta „az átláthatóság, valamint a többség és az ellenzék közötti párbeszéd hiánya, a megfelelő társadalmi vita, és a szűkös határidő.”

Szóvá tették, hogy a magyar kormány a kulturális, morális, vallási, gazdasági és pénzügyi folyamatokat alaptörvényi szinten kívánja rendezni, aminek a megváltoztatásához kétharmados többségre lesz szükség.A gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy a kétharmados többséggel rendelkező Fidesz-kormány bármelyik törvényt megszavaztathatja, ám ezeket a jövőben igen nehéz lesz megváltoztatni. Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója szerint a magyar kormány bírálói azzal vádolják a Fideszt, hogy „megosztó jobboldali ideológiát” erőltet az országra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik