Nagyvilág

“Tolvaj” kiáltásokkal tüntettek Athénben

Ezrek tüntettek az athéni parlament előtt immár negyedik vasárnap a megszorító intézkedések ellen.

Fütyülve, görög zászlókat lobogtatva, “Tolvaj” kiáltásokkal gyűltek össze a tüntetők a parlament előtt, ahol néhány órával korábban Jeórjiosz Papandreu kormányfő bizalmi szavazást kért az átalakított kormányának.

A bizalmi szavazást kedd este tartja a görög törvényhozás.

Papandreu, aki a 300 fős parlamentben 155 képviselői hellyel megőrizte abszolút többségét, június végén újabb megszorító tervet akar elfogadtatni a nemzetközi pénzügyi segítség érdekében, amely nélkül Görögországot államcsőd fenyegeti.

Az ellenzéki pártok – a jobboldali Új Demokrácia, a szélsőjobb Népi Ortodox Riadó Pártja (LAOSZ), a Görög Kommunista Párt (KKE) és a radikális baloldali Szüriza – vezetői előre hozott választásokat követelnek.

“A tavalyi megszorító intézkedésekkel az ország szegényebb lett, több vállalat bezárt. Választásokat akarunk, a kormánynak nincs meg a legitimitása a megszorítások folytatására” – mondta Maria Papadimitriu 52 éves tüntető, egy vállalat alkalmazottja.

Papandreu 2009 októberében került hatalomra, 2010-ben állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal egy háromévi futamidejű, 110 milliárd eurós kölcsönről drákói megszorító intézkedésekért cserébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik