Nagyvilág

Nagyszabású haditervek a líbiai felkelőktől

A líbiai felkelők szorosabbra akarják vonni a gyűrűt a kormányhadsereg körül a stratégiailag fontos északnyugati Nálút város közelében, az ottani heves harcokban elesett szombaton legalább nyolc felkelő - közölte egy társuk.

“A harcok tegnap kezdődtek, és még most is tartanak Takútban. A forradalmárok megsemmisítettek hat páncélozott járművet, és megöltek 45 ellenséges katonát. A felkelők körbevették Kadhafi erőit, akik tartják takúti épületeiket”- mondta a Tripolitól 200 kilométerrel délnyugatra fekvő Nálútból telefonon a Reutersnak egy harcos. A harcoknak soraikban 13 sebesültje is van – tette hozzá. Állításait lehetetlen volt ellenőrizni.

A Nálút melletti Takút faluban folytatódó összecsapásokat megelőzően Tripolitól 160 kilométerrel keletre, Zlitan város környékén volt súlyos tüzérségi harc. Zlitan az első jelentősebb város a tengerparton a felkelők kezén lévő Miszráta felé. Ha ezt elfoglalnák a felkelők, akkor az nagy előrelépés volna stratégiájuk szempontjából, miszerint kelet és nyugat felől is el akarják vágni Tripolit az ország többi részétől. Ebben a törekvésükben nagyon lassan haladnak előre.

A felkelők már korábban közölték, hogy nem akarják elfoglalni magát Zlitant, arra várnak, hogy annak törzsi lakossága lázadjon fel Kadhafi ellen.

Még egy fronton folyik harc Líbiában: a Tripolitól 800 kilométerrel keletre lévő olajkikötőnél, Bregánál.

A felkelők mindhárom fronton haladtak előre az elmúlt hetekben, de csak keveset. A NATO minden nap támadja Moammer Kadhafi tripoli erődjét, de egyelőre nem tudta megadásra bírni a líbiai vezetőt.

A NATO szóvivője azzal vádolta szombaton Kadhafit, hogy katonái mecsetekben, játszótereken alakítják ki hadállásaikat, valamint hogy a líbiai vezető állításával ellentétben ő az, aki “szisztematikus és kegyetlen támadást folytat a líbiai nép ellen”.

Kadhafi pénteken a NATO-t és a líbiai felkelőket szidalmazó és kitartást ígérő beszédet mondott. Telefonba beszélt, és szavait kihangosították a tripoli Zöld téren tüntető, őt támogató több ezer embernek. Kijelentette, hogy a hozzá hű erőket bombázó NATO vereséget fog szenvedni.

Oana Lungescu NATO-szóvivő felháborítónak nevezte Kadhafi beszédét. Brüsszelben kijelentette: “Naponta szerte az országban számtalan életet mentünk meg. A legnagyobb gonddal és pontossággal végezzük műveleteinket, hogy elkerüljük civilek halálát. A líbiai rezsim állításai az általunk okozott áldozatokról merő propaganda.”

Bár a NATO légitámadásainak többségét éjszakánként indítja, egyre gyakoribbak a nappali támadások.

A líbiai egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint a NATO-támadásokban meghalt civil áldozatok száma június 7-ig 856 volt. Ezt az adatot sem lehetett független forrásból ellenőrizni.

A felkelők kőolajtermelésének irányítója a brit hírügynökségnek szombaton adott interjújában megvádolta a Nyugatot azzal, hogy nem tartja be azt az ígéretét, miszerint sürgősen pénzügyi segélyt nyújt a felkelőknek. Emiatt a felkelők készpénze mostanra mind elfogyott – állította. A harcokban megrongálódott olajkutakból a felkelők már semmit nem képesek kitermelni – mondta Ali Tarhúni Bengáziban.

“A nyugatiak vagy nem tudják, hogy milyen helyzetben vagyunk, vagy tudják, de nem törődnek vele” – mondta. “A közeljövőben nem tudunk termelni egy csepp olajat sem, és miután a finomítókban sincs már alapanyag, ezek nem működnek” – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy szerinte mi lesz velük, azt válaszolta: “Az emberek meghaltak ezért a forradalomért, és még ma is sokan halnak meg. Valahogy túléljük. Egy biztos: soha nem adjuk fel” szögezte le.

Tarhúni szerint a felkelők kormánya közvetlen tárgyalásokat folytat külföldi cégekkel a majdani együttműködésről. Mint mondta, nincs lelkifurdalása amiatt, hogy olyan társaságokkal tárgyalnak, amelyek korábban Tripolival üzleteltek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik