Nagyvilág

A tömegbe lőttek Szíriában

Rendszerellenes tüntetők tömegébe lőttek a szíriai karhatalmi erők pénteken az ország nyugati részén fekvő Bánjászban, és a sortűznek áldozatai vannak - közölte egy emberjogvédő aktivista.

Rámi Abder-Rahmán, a londoni székhelyű Szíriai Emberi Jogi Megfigyelő Csoport szóvivője telefonon az AFP francia hírügynökség Nicosiában tartózkodó munkatársának elmondta, hogy a városban két demonstráció kezdődött, és a biztonsági erők tömegoszlatás közben használták lőfegyverüket. A tüntetések résztvevőit a közeli mellékutcákig kergették. A környező épületekben élő lakosokat pedig felszólították arra, hogy ne lépjenek ki lakásuk erkélyére.

Abder-Rahmán beszámolója szerint más szíriai városokban, Homszban, Deraában és el-Dzsábjéban is utcára vonultak pénteken az emberek.

Egy másik emberjogvédő aktivista, Musztafa Oszo szerint a pénteki tüntetések során nyolc embert lőttek le a biztonsági erők. Tudomása szerint három emberrel Homszban végeztek, a keleti Deir ez-Zórban ketten haltak meg, és ugyancsak ketten Damaszkusz Haraszta nevű negyedében. Egy dél-szíriai faluban, Daelben pedig egy 16 éves fiú vesztette életét a rendfenntartó erők lövéseitől.

A szíriai állami televízió viszont arról adott hírt, hogy Deir ez-Zórban egy rendőrt sebesítettek meg fegyveresek, a SANA hivatalos hírügynökség pedig azt jelentette, hogy Damaszkusz Kabún neű városrészében három rendőr sebesült meg.

A hírügynökség beszámolt a szíriai városokban zajló tüntetésekről – amit ritkán tesz meg – és azt közölte, hogy a demonstrálók “különböző jelszavakat skandáltak”.

Azóta, hogy Szíriában március közepén kitört a damaszkuszi rezsim megdöntését követelő népmozgalom, a szervezők a pénteki ima után szólítják az utcára a tüntetőket. A múlt pénteken 25 demonstráló vesztette életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik