Nagyvilág

Hazaengedték a fejbelőtt amerikai képviselőnőt

Hazaengedték a houstoni kórházból szerdán Gabrielle Giffords demokrata képviselőnőt, akit az év elején lőtt fejbe egy merénylő az Arizona állambeli Tucsonban.

A kórház rehabilitációs részlegének vezetője közölte, hogy a 41 éves képviselőnő állapota folyamatosan javult azóta, hogy öt hónapja bekerült a kórházba. Ezentúl ambuláns kezelésben részesül az intézményben, ami új szakaszt jelent a gyógyulás folyamatában. A képviselőnőnek minden nap be kell mennie a kórházba, ahol járni és beszélni tanítják majd. Azt nem tudni, hogy meggyógyul-e valaha annyira, hogy folytatni tudja kongresszusi teendőit.

Gabrielle Giffords elleni merénylet január 8-án történt Tucsonban. A 22 éves Jarred Lee Loughner vaktában lövöldözni kezdett, és hat embert megölt, 13-at – köztük Giffordsot – pedig megsebesített. A képviselőnőt fejlövés érte, a golyó megsértette az agyi beszédközpontot.

A merénylőt májusban beszámíthatatlannak nyilvánították, de lapértesülések szerint börtönpszichiáterek a következő négy hónap alatt megpróbálják annyira stabilizálni lelki egyensúlyát, hogy bíróság elé lehessen állítani, ami a hasonló esetek 85 százalékában sikerrel járt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik