Nagyvilág

Mégis a csíra gyilkolt?

Helyileg termesztett növényi csírák okozzák az eddig mintegy 3000 embert megbetegítő hasmenésjárványt, így a paradicsom, uborka és saláta fogyasztására vonatkozó figyelmeztetést feloldották.

Németországban feloldották az egészségügyi zárlat alól a salátaféléket, nyers uborkát és a paradicsomot. Már semmi jel sem utal arra, hogy az életveszélyes hasmenést ezen zöldségek fogyasztása okozta. Időközben enyhült a hasmenésjárvány, egyre kevesebb új beteget regisztrálnak, a gyanú viszont ismét a növényi csírákra terelődött, az észak-rajna-vesztfáliai egészségügyi illetékesek először mutattak ki EHEC-baktériumot egy szeméttárolóban talált, felbontott csomagú növényi csírán.

Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint a járvány halálos áldozatainak száma 31-re emelkedett. A betegek közül több mint 700-an vannak életveszélyben, esetükben fellépett az úgynevezett hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet, veseelégtelenséget jelent. A veszélyes és rendkívül agresszív baktérium több betegnél súlyos idegrendszeri károsodást okozott.

Az illetékesek több mint 100 fertőzött beteggel konzultáltak, és közülük mintegy 20 a megelőző napokban csírát fogyasztott.

Veszélyes a nyers növényi csírák fogyasztása

A salátafogyasztóknak ajánlatos óvatosnak lenniük, mert szakértők szerint csöppet sem meglepő, hogy növényi csírák állnak a világ eddigi leghalálosabb, kólibaktérium (E. coli) okozta járványa mögött.

A csíráknak meleg és párás környezet kell a növekedéshez, tehát pontosan azok a feltételek, amelyek kedveznek az E. coli és a szalmonella baktériumnak. A nyers csírákat korábban is felelőssé tették már tömeges mérgezésért az Egyesült Államokban, s egy nagy járványért 1996-ban Japánban.

A hivatalos német álláspont szerint még nem lehet megmondani, hogy a csíranevelésre használt magok voltak fertőzöttek, vagy a csírákat fertőzte meg szennyezett víz. A közegészségügyi hatóságok már hosszabb ideje aggódtak amiatt, hogy a csíratermeléshez használt víz baktériumokkal fertőzött.

A német hatóságok egyelőre azt ajánlják az embereknek, hogy semmilyen növényi csírát se fogyasszanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik