Nagyvilág

Gyerekfarmra bukkant a nigériai rendőrség

32 terhes tinédzsert szabadított ki a rendőrség egy a helyiek által csak „gyerekfarmnak” nevezett nigériai házból.

A rendőrség gyanúja szerint a fiatal lányokat azért tartották fogva, hogy gyermekeiket születésük után eladhassák – számolt be az AFP hírügynökség. A hatóságok szerint a délkelet-nigériai Aba városában található ház tulajdonosa kényszerítette a 15 és 17 év közötti lányokat, hogy teherbe essenek, majd a gyermekeket születésük után eladta. A gyerekek egy részére illegális örökbefogadás várt, viszont voltak, akiket boszorkány rituálékhoz használtak.

A terhes kamaszok 160 dollár (30 ezer forint) körüli összegért adták el gyermeküket az emberkereskedőnek, aki többszörös haszonnal adta tovább az újszülötteket.

Az ENSZ szerint az emberkereskedelem az egyik leggyakoribb bűncselekmény Afrika legnagyobb olajexportőr országában, a becslések szerint minden nap legalább tíz gyermeket adnak el a kelet-afrikai államban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik