Nagyvilág

Megérkezett Hágába Ratko Mladic

Megérkezett a hágai Nemzetközi Törvényszék büntetés-végrehajtási intézményébe Ratko Mladic, a boszniai szerb hadsereg háborús bűntettek elkövetésével vádolt egykori parancsnoka.

A scheveningeni börtönben helyi idő szerint kedd este 9 óra körül landolt egy helikopter, s ezzel egyidejűleg négy fekete, elfüggönyözött ablakú jármű hajtott be egy oldalsó kapun.

Mladicot kedden adta ki Szerbia a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. A volt tábornokot repülővel szállították Rotterdamba, ahol a törvényszéki iroda és az ügyészségi iroda képviselői vették át felügyeletét.

Scheveningenben a törvényszék képviselői átadták Mladicnak a vádiratot, tájékoztatták az eljárás szabályairól, átadtak neki egy listát olyan ügyvédek nevével, akik segíthetik a bírósági eljárásban. Emellett a volt tábornokot megvizsgálja egy orvos, aki gondoskodik a szükséges kezelésekről. Ezt követően térhet nyugovóra a volt tábornok egy elkülönített cellában.

Mladic első meghallgatására néhány napon belül sor kerül, magára a tárgyalásra azonban még valószínűleg hónapokig várni kell, és a per több éven át tarthat. A második világháború óta Európában elkövetett legsúlyosabb bűncselekményekkel, népirtással, emberiesség elleni és háborús bűntettekkel vádolt, 16 éve bujkáló Mladicot a múlt héten fogták el egy vajdasági faluban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik