Nagyvilág

Augusztus elején megy bíróságra Mubarak

Egyiptomban 846 embert öltek meg az év elején. Az országot 30 éven keresztül irányító Mubarak február 11-én kényszerült lemondani államfői posztjáról.

Augusztus harmadikára tűzték ki Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök és két fia perét tüntetők megöletése és korrupció miatt – közölték szerdán igazságügyi forrásból. Mubarak és fiai, Alaa és Gamal Mubarak ügyében egy észak-kairói büntetőbíróság jár majd el a forrás szerint.

Egyiptomban 846 embert öltek meg a januári-februári népfelkelés során. Az országot 30 éven keresztül irányító Mubarak február 11-én kényszerült lemondani államfői posztjáról.

Jelenleg a volt elnököt egy sarm-es-sejki kórházban ápolják, két fiát, Alaát és Gamalt pedig egy kairói börtönben tartják előzetes letartóztatásban.

Mubarakot, két fiát és szökésben lévő egykori kémfőnökét szándékos emberölés, gyilkossági kísérlet, hatalommal való visszaélés és jogtalan haszonszerzés vádpontjai alapján állítják bíróság elé. Egyiptom történelmében először fordul elő, hogy egy volt államfőt perbe fognak.

Mubarakot halálra is ítélhetik, ha a bíróság bűnösnek találja a szándékos emberölés bűntettében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik