Nagyvilág

Támadásba lendültek DSK ügyvédei

Dominique Strauss-Kahn védői olyan információkhoz jutottak, amelyek "súlyosan aláaknázhatják" az IMF volt vezérigazgatóját szexuális bűncselekménnyel vádoló szobalány szavahihetőségét - állították a manhattani ügyészséghez írt, csütörtökön nyilvánosságra hozott levelükben a vádlott ügyvédjei.

William Taylor és Ben Brafman ügyvéd a levélben panaszt emelt a New York-i rendőrségről a nyomozással kapcsolatban a médiába kiszivárgott részletek miatt, amelyek megítélésük szerint veszélyeztetik ügyfelüknek a tisztességes tárgyaláshoz való jogát.

Az ügyészség a maga részéről – mint arról a csütörtöki The New York Times beszámolt – két vezető ügyészt rendelt ki a vádat eddig egyedül képviselő Artie McConnell mellé. Az a tény, hogy Joan Illuzzi-Osborn és Ann P. Prunty is csatlakozott a vádhoz, a lap szerint kemény bírósági összecsapást ígér. Erősítést jelentett be a szobalány védelme is: itt Norman Siegel neves emberjogi ügyvéd és Kenneth P. Thompson volt igazságügyi miniszterhelyettes lesz az eddigi védő, Jeffrey Shapiro társa.

Caroline Atkinson, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szóvivője csütörtökön kijelentette, hogy a szervezet kész mindenben együttműködni a hatóságokkal a volt vezérigazgató elleni nyomozásban. Ugyanakkor leszögezte, nincs tudomása arról, hogy az IMF-en belül Nagy Piroskán, a valutaalap afrikai részlegének volt munkatársán kívül Strauss-Kahn valamelyik más egykori beosztottja is panaszt tett volna a lemondott vezető offenzív közeledése miatt.

Alkalmatlan

Dominique Strauss-Kahn és Nagy Piroska viszonyát 2008-ban vizsgálta a valutaalap vezetése, s ennek eredményeképpen úgy döntött, hogy a vezérigazgató nem élt vissza pozíciójával, ezért nem mozdítja el állásából. A magyar közgazdásznő az IMF-nek írt levelében “alkalmatlannak” minősítette Strauss-Kahnt egy olyan intézmény vezetésére, amelyben nők is dolgoznak.

Atkinson azt nem tudta megmondani, hogy a nyomozó hatóságok kértek-e már át dokumentumokat, vagy folyamodtak-e IMF-alkalmazottak kihallgatásáért. A szóvivő elmondta, hogy a Strauss-Kahn-ügy nyomán a valutaalapnál hamarosan “nagyon komoly felülvizsgálat” indul kérdések egész sorával kapcsolatban. A szervezetnél különben májusban, még a botrány kirobbanása előtt új etikai szabályzatot fogadtak el, amely elítéli a főnök és beosztott közötti “személyes viszonyt”.

Luxusőrizet

Dominique Strauss-Kahn, aki tagadta az ellene felhozott vádakat, jelenleg egymillió dolláros óvadék és 5 millió dolláros biztosíték ellenében, házi őrizetben vár a tárgyalásra. A The New York Times szerint a volt IMF-vezér szerda este egy 14 millió dollárt érő háromszintes luxusingatlanba költözött át, a Franklin Street 153. alá.

A háznak tetőterasza van, de az ingatlan rendelkezik fitness- és színházszobával, gőzfürdővel, két, olasz mészkőből készült fürdővel, két Duravit vízsugaras káddal, két vízesés-zuhannyal, és egy kétszemélyes gőzkamrazuhannyal.

Az IMF volt vezetőjét egyebek mellett szexuális bűncselekménnyel, nemi erőszak kísérletével és törvénytelen fogva tartással vádolják. Legközelebb június 6-án kell megjelennie a bíróság előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik