Nagyvilág

Behajtási díjat számláztak Obamának Londonban

Belvárosi behajtási díjat számlázott Barack Obama amerikai elnöknek csütörtökön a londoni polgármesteri hivatal.

Obama – felesége, Michelle kíséretében – kedden és szerdán tartózkodott a brit fővárosban, II. Erzsébet királynő vendégeként. Az elnököt és kíséretét 15 járműből álló konvoj szállította az egyes programok helyszíneire, és Obama szokás szerint saját harckocsi-páncélzatú limuzinján utazott.

A közkeletű nevén csak “Fenevadként” (Beast) emlegetett nyolctonnás Cadillac vegyi és rakétatámadásnak is képes ellenállni, 20 centiméter vastagságú ajtói egyenként olyan súlyúak, mint egy Boeing 757-es repülőgép ajtaja, és az autó akkor is mozgásképes marad, ha mindegyik kerekét kilőnék.

A londoni városháza csütörtökön bejelentette, hogy a Beast és az elnöki konvoj többi járműve után kiszámlázta az amerikai kormánynak a két napra járó behajtási díjat. A polgármesteri hivatal szerint az Egyesült Államok köteles kifizetni a számlát, tekintettel arra, hogy a konvoj útvonalait az áthaladások idejére nem zárták le, az autók ugyanúgy részesei voltak a londoni közúti forgalomnak, mint bármely más jármű. A londoni közgyűlés 2003-ban honosította meg az akkor napi 5 fontos, azóta tíz fontra (3100 forint) emelt behajtási díjat.

A londoni városháza a behajtási díj meghonosítása óta folyamatos vitában áll az Egyesült Államok londoni nagykövetségével. A képviselet ugyanis nem hajlandó kifizetni a torlódások és a légszennyeződés csökkentésének céljával bevezetett díjat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik